2024. április 19., péntek

Sok civil életét vesztette Rakkában

Legalább 42 civil személy, köztük 19 gyermek életét vesztette az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légicsapásaiban az Iszlám Állam dzsihadista szervezet szíriai "fővárosának" számító Rakkában - jelentette szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

Vasárnap szintén a szövetségesek légicsapásaiban 27 ember vesztette életét. Ezekkel a legutóbbi halálesetekkel csaknem 170-re nőtt azoknak a civileknek a száma, akik az elmúlt bő egy hétben vesztették életüket a nemzetközi koalíció légicsapásaiban.

A nemzetközi koalíció megerősítette, hogy az elmúlt héten fokozta a dzsihadistáknak az észak-szíriai városban található állásai elleni légicsapásait, ugyanakkor jelezte, hogy vizsgálatot indít a civilek halálával kapcsolatban

A kurd és arab erőket tömörítő Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellenzéki szervezet június 6-án indította meg a Rakka és környéke felszabadítását célzó ostromát, a szervezet előrenyomulását az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légiereje és az amerikai különleges erők is segítik.

Az SDF jelenleg mintegy 60 százalékát uralja a városnak, harcosai pedig egy tíz négyzetkilométeres körben próbálják egyre szorosabbra vonni a hurkot a dzsihadisták körül a város középső és északi részén. A város említett részein rekedt civileket folyamatosan veszélyeztetik a tüzérségi és légitámadások.