2024. április 18., csütörtök
ASZTALITENISZ

Magyar érmek párosban

Egészen a döntőig menetelt a magyarországi Póta Georgina és a svéd Matilda Ekholm alkotta páros a bulgáriai Panagyuristében vasárnap véget ért World Tour-versenyen. A magyar–svéd kettős a nyolcaddöntőben a Puerto Ricó-i Diaz testvéreket győzte le 3:0-ra, utána pedig szintén szettveszteség nélkül nyertek a magyar Pergel Szandra és a lengyel Stefanska alkotta páros ellen. Az elődöntőben az indiai Batra–Das ellen 3:1 volt az eredmény, a döntőben azonban a japán Isikava–Ito kettős négy játszmában megállította Pótát és Ekholmot.

A női egyénit a japán Kaszumi Isikava nyerte, aki páros társát, Ito Mimát győzte le a döntőben 4.0 arányban. A női egyéni versenyszám bekerült az asztalitenisz történelmébe, a 32-es főtáblán ugyanis 16 japán versenyző kapott helyet, s valamennyi legyőzte ellenfelét, így már a nyolcaddöntőben – mivel csak japán játékos jutott be – lehetett tudni, hogy a felkelő nap országából érkező asztaliteniszező nyeri majd meg a tornát. Ilyen, vagyis az, hogy egy World Tour-verseny nyolcaddöntőjébe csak egy nemzet versenyzői jutnak be, még nem fordult elő a sorozat 1996-os elindítása óta. A bulgáriai torna volt a 320. versenye a sorozatnak.

A férfi párosok versenyét a japán Jin Ueda–Maharu Josimura kettős nyerte meg, amely a döntőben az indiai Anthony–Shetty duóval szemben diadalmaskodott. A győztes japán páros az elődöntőben öt játszmában győzte le az Ecseki Nándor–Szudi Ádám kettőst, így a magyarországi páros a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Férfi egyéniben a nyolcaddöntőben 11 japán játékos szerepelt, a tornagyőzelmet azonban a német Dimitrij Ovtcharov szerezte meg, aki a döntőben a japán Kenta Matszudairán diadalmaskodott öt játszmában.