Magyarországon természetes divatja van az ún. „deheroizálásnak”, hőseink, nagyjaink lekicsinylésének. Ennek egyik igen jellemző ténye a Legyőzhetetlen Szent István király és a somogyi Árpád-rokon, Koppány szembeállítása. Persze találkoztak ők a harcmezőn is, mert utóbbi föllépett trónkövetelőként István édesapja, Géza nagyfejedelem halála után. A csatában elesett. Holttestét négybe vágva kitűzték négy város kapujára intő jelnek. Ezenkívül igen keveset tudunk róla. Az Árpád-házhoz való tartozása bizonyos, de a részletek vitatottak. Koppány a nagyfejedelemség mellé meg akarta szerezni Géza özvegyének, Gizellának a kezét is. Gyaníthatóan pogány volt, de vallási, politikai nézeteinek részletei ismeretlenek.
Istvánnal való szembeállítása ezért is merő költészet, hogy többet ne mondjunk.
A nagy királyról keletkezett legendák, mesék, mondák, énekek viszont vastag könyvet töltenek meg. Még Moldvában is éneklik őket, ahol magyar énekeskönyvet nemigen nyomtattak…
Koppányról semmi. Nevét csak néhány helynév őrzi.
*
Hamvas Béla az érdeknél, Koppány nagyravágyásánál messzebbre látott. Ezért írja a Silentiumban. „Magyarországon mindennek egyszerre öt értelme (öt géniusza) van; más, európai népeknek legföljebb kettőt-hármat kell összekapcsolniok. Az öt géniusz miatt Magyarországon oly könnyű tehetségesnek lenni, és ugyanakkor elveszni. Tragédiáinak egyik oka, hogy Magyarországon a papságot csak politikai szinten értelmezték, aminél nagyobb éretlenség el sem képzelhető; szellemi kaszt híján az ország nemzetiségi kisállammá lett; Sajnos, a géniuszok egysége nem valósult meg, ezért a magyar nem tud különbséget tenni barát és ellenség között, nagyjait eltaszítja; története állandó testvérgyűlölet, ami a világon páratlan őrület.”
*
István élettörténetét viszont meglehetősen ismerjük. Hite, tettei, tudása, képességei kétségtelenül a legnagyobb magyarok közé sorolják. Azon kevesek közé, aki önmagában egyesítette az öt géniuszt, sőt, helyzeténél fogva országszerte működni engedte őket.
Mit tett István? Először keresztény volt, nem politikából, hanem mély hitből. Erről tanúskodik imádságos élete mellett kegyessége és az ország megtérítése. Ezt már édesapja, Géza megkezdte. Szt. Gellért Legendájából tudjuk, hogy az Itáliából érkezett püspök munkáját országszerte több tucat magyar (!) pap segítette, akik a magyarul nem tudó püspök beszédeit fordították, tehát bírták a latint, és ismerték a Szentírást, a szükséges fogalmakat át tudták tenni magyarra. Már Gellért térítése előtt!
*
A király minden idők legnagyobb stratégáinak egyike. Lássuk a szomszédokat. Ma divatos idegen szóval a „geopolitikai helyzetet.”
Nyugaton és északon az ismét megszilárduló Német Birodalom, dél-nyugaton a kőgazdag Velence, a Földközi- és a Fekete-tenger ura, délen a még fénykorát élő Bizánc. Keleten, Hevestől Etelközig a belső nagyhatalom, az Aba nemzetség uralkodott.
*
Még Géza szerzett Istvánnak német császárlányt feleségnek. És szövetségest! Imre hercegnek Bizáncból hoztak hercegkisasszonyt – rendezve a két hatalom addig háborús viszonyát. A királyságra törő velencei dózse Istvántól kapott feleséget. Idehaza az Abák feje, Sámuel, István lányát vehette nőül.
Így rendezte a szomszédsági viszonyokat, ellenségekből rokonokat csinált.
*
Hátra volt a királyság kérdése, mint az Európába való betagozódás formai, mégis alapvető kérdése.
Koronát csak a két császártól meg a pápától lehetett kapni. Ha a némettől kér koronát, vagy Bizánctól, az egyúttal a hűbéri alárendeltség elismerését jelentette volna. A ’császár’ ugyanis a korabeli fölfogás szerint ’királyok fölött uralkodót’ jelentett. Ezért Szent István a császárok helyett az akkor politikailag jelentéktelen, csak a környékbeli tartományok fölött uralkodó Rómához fordult koronáért!
Tehát külpolitikailag tökéletesen megoldotta az ország helyzetét, s egyúttal a védelmét is!
*
Államtudományi-erkölcsi összegzése, az Imre herceghez intézett Intelmek, a legkomolyabb, máig érvényes politika-bölcseleti mű, messze kiemelkedik a hasonló tárgyú iratok közül.
Különösen mély kereszténysége és jellegzetes magyarsága miatt.
Persze, mindig akadnak boldogtalan filoszok, akik túltanulták magukat, s legyintenek az Intelmekre, mondván, hogy az egy az akkoriban divatos ún. királytükrök közül.
Ez igaz.
A Hamlet is egy a sok gyilkolós színdarab közül. De mecsoda különbség! Az Intelmek is ugyanígy emelkedik ki a maga műfajából!
*
István számos hadjáratot viselt, és kivétel nélkül mindegyikben győzött. Még csatát sem vesztett, ami a legnagyobbnak, Hunyadi Jánosnak sem sikerült. Mégsem lett világverő, mint Attila, mert bölcsen tudta, hogy az ember csak akkora falatot haraphat, amekkorát le bír nyelni.
*
Nemzettestvéreink közül némelyek gyűlölik a kereszténységet, s megpróbálnak visszatérni pogánynak. Mintha meg lehetne enni kétszer az utolsó vacsorát.
A gyűlöletet azért tiltja minden komoly vallás, mert először hordozóját marja szét.
Gyuri barátom pár hónapig járt egy ilyen „ősmagyar” csoportba. Ott a tagok úgy érezték, hogy történjék végre valami, jöjjön a lóáldozat!
Tessék belegondolni a lóáldozat, az áldozat szó értelmébe!
Utánanéztek, s kiderült, hogy a célnak csak hibátlan, hófehér csődör alkalmas, amely még nem hágott, s a hátán sem ült senki. A tagok szétszéledtek. Pár hét múlva jelentkezett az egyik, hogy ő megtalálta az alkalmas állatot. Nosza, összegyűlt a társaság, megnézte a videót, meghallgatta a lótalálót, aki a végén kibökte: ennyi meg ennyi forint az ára! Nosza, lett hangos sziszegés, és csöndes szétszéledés…
*
Szent Királyunkat kereszténysége soha nem fordította szembe őseivel.
Olvassuk Hérodotoszt! Dareiosz perzsa nagykirály Kr. e. 513-ban átkelt a Dunán és megtámadta Szkítiát. A szkíták azonban visszavonultak előle, a szállásokat elpusztították, az élelmet elhordták, a kutakat betömték. Az éhező-szomjazó perzsa had maradékát nagylelkűen megetették-megitatták és elengedték. Sőt, nem kevés iróniával megígérték a békeszerződésben, hogy ők soha többé nem támadják meg Perzsiát!
Theophilaktosz Szimokattész megírta a VII. században, hogy az avarok ugyanígy verték meg a rómaiakat, azaz a bizánciakat az Aldunánál.
Amióta Vékony Gábor régész elolvasta az avarkorból ránk maradt szarvasi tűtartó szövegét magyarul, azóta számos más avar emlék is tanúskodik a két nép azonosságáról. Köztük az egyik legérdekesebbet Olajos Teréz szegedi professzor derítette ki: a széltében használatos hunugarus, ’onogur’ nevünkkel a nyugatiak az itt élő avarokat illették! Tehát őket és minket egy népnek tekintették!
Legyőzhetetlen Szent István király hajszálra ugyanígy, a „szkíta-avar stratégiával” győzte le II. Konrád német császárt 1030-ban, majd örökösei Konrád utódait többször is. Az ellenséget beengedték az országba, az élelmet eltakarították az útjából, a kutakat betömték, majd a kiéhezett, legyöngült hadat mindannyiszor megetették, és nagylelkűen elengedték…
Szent István nem szakított ősei hadtudományával! Vérében volt a szkíta-avar stratégia! Nem Hérodotosznál vagy Szimokattésznál olvasta, hanem emlékezett rá, mint pásztorok a birkafejésre.
*
Szent István élete és műve tanúsítja, hogy Ő az öt géniusz befogadója, a nemzet igazi egyesítője. Hasonlítsunk Rá!
