2024. április 19., péntek
ÓBECSE

Népünnepély volt a Szent István-nap

A megszentelt kenyeret a kultúrkör táncosai vitték a színpadra (kép: Fehér Rózsa)

A megszentelt kenyeret a kultúrkör táncosai vitték a színpadra (kép: Fehér Rózsa)

A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezésében Vajdaságban Óbecsén kezdték el az elsők között ünnepelni Szent István napját, amelyről az idén is két napon át, valóságos népünnepéllyel emlékeztek meg a városban. A rendezvény pénteken este a Csongrádi Fúvószenekar vendégváró koncertjével kezdődött az alsóvárosi Páduai Szent Antal-templom udvarában, majd a kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi szentmisével folytatódott. Az ünnepi műsort a kultúrkör előtti színpadon tartották meg, ennek keretében Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Kinka Erzsébet, a községi képviselő-testület elnökhelyettese mondott beszédet, majd a megszentelt kenyér felvágása után Magyarok tündöklő csillaga címmel néptáncműsor következett. Az estet Vastag Tamás és a ByTheWay együttes koncertje, valamint tűzijáték zárta.

Vasárnap délután ezúttal is főzőversenyt tartottak. A 45 csapat közül a legjobbnak a Varga Frányó és Knézi Péter alkotta duót választotta a zsűri, a második a VMSZ csapata lett, a harmadik helyet pedig Ferenci Attila és Galgó Mihály szerezte meg. A rendezvény ideje alatt a Harmónia együttes gondoskodott a jó hangulatról, a legkisebbeket pedig gyermekprogramokkal és a szegedi Csiga Duó együttes koncertjével szórakoztatták.

Az ünnepségen ezúttal nemcsak hagyományos vásár, de első alkalommal Gasztro utca is volt, amelyen házi bort, sört, pálinkát, mézet, hústermékeket, sajtokat, mézeskalácsokat, édességeket, valamint egyéb finomságokat is megkóstolhattak a látogatók.