2024. március 29., péntek
ORSZÁGÚTI KERÉKPÁROZÁS

Chris Froome Tour–Vuelta duplára készül

Szombaton indul útjára a nimes-i csapatidőfutammal a kerékpáros versenynaptár harmadik háromhetese, a Spanyol Körverseny (Vuelta a España). A verseny 21 szakasza során a kerekeseknek csaknem 3300 kilométert kell teljesíteniük.

Az útvonal a hagyományok szerint rengeteg hegyet tartalmaz. Mindössze öt sík szakaszon várható mezőnyhajrá, a többi napon hosszabb-rövidebb hegyek és hullámzó terep vár a versenyzőkre. A mai rajtot leszámítva még egyszer rendeznek időfutamot, a 16. etapon egy 40 kilométeres egyéni kronó lesz a program.

Mint általában, az idén is a magas hegyekben várható a döntő különbségek kialakulása. Az egyik legizgalmasabb versenynapnak az utolsó előtti szakasz ígérkezik, amikor a bringások az Angliru hegyre fognak felkapaszkodni – ennek az emelkedőnek az utolsó hat kilométere átlag 13%-os meredekségű, helyenként 20%-ot meghaladó részekkel.

A verseny címvédője az idén meglepően rossz formát mutató kolumbiai Nairo Quintana, aki gyengélkedése miatt nemrég lemondta szereplését a viadalon. Jelen lesz viszont sok hegyi specialista és összetett menő a világ élmezőnyéből. A friss négyszeres Tour-győztes Chris Froome kifejezte vágyát, miszerint győzni érkezett a versenyre, és Pantani óta az első akar lenni, akinek összejön a Tour-Vuelta dupla. Jó eséllyel áll még rajthoz az utolsó profi versenyén induló, korábbi győztes Alberto Contador, az olasz NibaliAru kettős és a holland Steven Kruijswijk.