2024. április 18., csütörtök
CÍMLAPTÖRTÉNET

Tiszta forrásból táplálkozva

Resócki Rolland és Vázsonyi Csilla a bácskai Tisza mente néptánckincsét kutatja és népszerűsíti

A két kiváló néptáncos, Resócki Rolland, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Néprajz és kulturális antropológia tanszékének hallgatója és Vázsonyi Csilla, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szakmunkatársa a közelmúltban nagy sikerrel lépett fel a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tisztújító közgyűlésén. A bácskai Tisza mente táncaiból adtak elő válogatást. Már jó ideje igen komolyan foglalkoznak térségünk táncaival, de nemcsak előadják és oktatják, hanem kutatják és gyűjtik is azokat, hiszen mindketten rendkívül fontosnak tartják a bácskai Tisza mente népdal- és néptánckincsének minél szélesebb körben való megismertetését és népszerűsítését.

Resócki Rolland, Vázsonyi Csilla és a péterrévei Korhely zenekar (Fotó: Gergely Árpád)

Resócki Rolland, Vázsonyi Csilla és a péterrévei Korhely zenekar (Fotó: Gergely Árpád)

Csilla elsős általános iskolás kora óta táncol. A magyarkanizsai Tisza Néptáncegyesületben kezdte, amelynek azután éveken át a tagja volt. Később néhány esztendőnyi kihagyás következett az életében, a néptánc helyett ugyanis inkább a népzene felé fordult, az együttesük felbomlását követően azonban újra visszatalált a tánchoz, hiszen fontosnak tartotta, hogy továbbra is részese legyen ennek a világának. Szegeden folytatott tanulmányai során a Cuháré Táncműhely tagjaként tevékenykedett. Azt mondja, ahogyan nagyon sok fiatal számára, úgy eleinte számára is elsősorban a társaság, a közösség miatt volt meghatározó a néptánc. Később, amikor társaival együtt elkezdtek táncházakba járni, egy egészen más világ tárult fel előtte, egy olyan világ, amely teljesen elvarázsolta és magával ragadta.

Rolland tízéves lehetett, amikor elkezdett táncolni az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör berkeiben, ahol olyannyira megszerette a néptáncot, hogy csakhamar úgy döntött, feladja azt a gyermekkori álmát, hogy egyszer majd pap legyen belőle, helyette inkább a néptáncot választja. Amikor a barátai különféle videójátékokat játszottak, ő inkább széki lassút hallgatott helyette. A középiskolai tanulmányaival párhuzamosan elvégzett egy néptáncpedagógus-képzést, majd nem sokkal később úgy döntött, főállású táncoktató lesz. Azóta több helyen is tanít párhuzamosan, jelenleg összesen tizenkét csoportot vezet különböző településeken. Köztük az év eleje óta a fejértelepi Ady Endre Művelődési Egyesület csoportját is.

– Az év elején keresett meg Alföldi András, a fejértelepi magyar kultúrélet szervezője, hogy lenne-e lehetőség arra, hogy havonta egy-két alkalommal elmenjünk hozzájuk, és felkészítsük az ottani gyermekeket a Gyöngyösbokrétára. Természetesen gondolkodás nélkül igent mondtunk. Februárban utaztunk el először hozzájuk, azt követően pedig minden hónapban ott töltöttünk egy-egy hétvégét. Mivel már korábban elkezdtek szatmári táncokkal foglalkozni, ezért mi is szatmárit tanítottunk nekik, ami egyébként nem tekinthető túl könnyűnek, mégis kiválóan megbirkóztak vele – magyarázza Rolland, aki nem tagadja, eleinte nekik is nagy kihívást jelentett a közös munka, azóta azonban már nagyon büszkék az ottani gyermekekre, akik kiváló közösséget alkotnak.

– A tizennégy gyermek közül mindössze három-négyen beszélnek jól magyarul. A többiek is megértik, amit mondunk nekik, hiszen a szüleik, a nagyszüleik nekik is magyarok, és nagyon érdekes számunkra, hogy úgy érezzük, a közös munka kezdete óta ezen a téren is sokat fejlődtek, hiszen most már sokkal magabiztosabbak, és ezért jóval bátrabban szólalnak meg magyarul, mint amikor megismertük őket. Eleinte a dalok szövegét is igyekeztünk lefordítani nekik, hogy értsék, miről énekelnek, ami persze korántsem volt könnyű feladat, hiszen a népdalok esetében gyakran előfordul, hogy ha értjük is a szavakat, nem mindig tudjuk úgy értelmezni a szövegüket, ahogyan kellene, ez viszont számunkra is kiváló alkalom volt arra, hogy egy kicsit jobban elmélyedjünk abban, amiről egy-egy dal szól – meséli Csilla, hozzátéve, ha a gyermekek akárcsak egy kicsit is megszeretik a magyar néphagyományokat, és ezáltal közelebb kerülnek a saját gyökereikhez, akkor már megérte nekik a befektetett munka. Ennek elérése érdekében a közelmúltban nagy sikerű néptánctábort is tartottak Fejértelepen, közel ötven környékbeli gyermek és fiatal részvételével.

– Nagy örömünkre Győrfi Sándor úgy döntött, hogy megpróbálja feléleszteni a korábbi nagy sikerű néptánctáborok hagyományát, ami nagyon rövid idő alatt össze is jött neki, és közel ötven környékbeli fiatalt verbuvált össze, akikkel a helyi művelődési házban dolgoztunk. Délelőttönként 9 és 12, délutánonként pedig 16.30 és 19.30 óra között folytak a táncpróbák, amelyek során a rábaközi táncok alapjait igyekeztünk átadni a fiataloknak. A táncoktatás szüneteiben sok rábaközi dalt is megtanultunk, ami igazi felfrissülés volt a hőség miatt rendkívül megterhelő próbák közepette. A megtanult dalok közül még egy tábori himnusz is kikerült – magyarázza Rolland, aki szerint a tábor óriási élményt jelentett a résztvevők számára, akik rendkívül sokat fejlődtek is az igen intenzív munka során, majd hozzáteszi, terveik szerint ősszel is folytatni fogják a munkát a fejértelepi csoport tagjaival.

A két táncos jó ideje szívügyének tekinti a bácskai Tisza mente néptánckincsének felkutatását, amely munkájáért Rollandot nemrég Népművészet Ifjú Mestere díjjal tüntették ki. Az ezen a területen elért eredményeik a munkájuk folytatására ösztönzik őket, újabb lehetőségeket és újabb kutatási területeket nyitva meg előttük.

– Soha nem akartam elhinni azt, hogy ennek a térségnek, ahol Bodor Anikó, Burány Béla és a többiek annyi népzenei anyagot össze tudtak gyűjteni, mint amennyit összegyűjtöttek, ne lenne egy rendkívül gazdag feltáratlan néptánckincse is. Ha jól számolom, úgy tizenegy-tizenkét éve annak, hogy eldöntöttem, elkezdek utánajárni a dolognak. A kezdeti nehézségeket követően sikerült rátalálnom a néhai Bartuc Szilveszter moholi koreográfus, tánccsoport-vezető testvérére, akitől megtudtam, hogy éppen Szilvi bácsiék voltak azok, akik megszervezték a Tisza menti gyűjtéseket. Hosszú, buktatókkal teli folyamatot követően, a magyarországi kapcsolataimnak köszönhetően eljutottam a budapesti Zenetudományi Intézet illetékeseihez, akik hathatós segítséget nyújtottak ennek az anyagnak a felkutatásában. Ezt követően az összes olyan helyszínre elmentünk, amelyeken az egykori gyűjtések zajlottak. Azokon a helyeken, amelyeken nevek is rendelkezésünkre álltak, értelemszerűen azokat a személyeket kerestük fel, azokon viszont, amelyeken nem, összehívtunk néhány helybelit, és közösen megtekintettük a régi felvételeket, amelyekkel kapcsolatban így újabb rendkívül fontos és hasznos információkkal gazdagodtunk – emlékszik vissza Rolland, hozzátéve, munkájuk során elsősorban arra próbálnak rájönni, hogy melyek azok az általános elemek, amelyek szinte mindenütt megjelennek, és amelyek ezáltal összekötik a térség különböző településeit. Mint mondja, rendkívül fontosnak tartják, hogy csakis abból dolgozzanak, ami a felvételeken fellelhető, ugyanis semmiképpen sem szeretnének semmit belemagyarázni a látottakba.

– Azt mindenképpen ki kell hangsúlyoznunk, hogy ezek töredékes gyűjtések, hiszen arról, ahogyan a felvételeken szereplő személyek táncolnak, mindössze egyetlen felvétel készült, éppen ezért sok esetben igen nehéz eldönteni, hogy vajon csupán éppen az jött a lábukra, amit a felvételen látunk, vagy inkább tudatos mozdulatokról van szó, azaz egy olyan motívumkincs elemeiről, amelyeket egy egész közönség birtokolt. Arról nem is beszélve, hogy a felvételek technikailag nem túl jó minőségűek, így abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy valóban az-e a valóságnak megfelelő tempó, amiről a felvételek tanúskodnak és a sort természetesen még sokáig folytathatnánk – hangsúlyozza Csilla, hozzáfűzve, a kutatásukat a jövőben a viseletkutatás irányába is szeretnék kiterjeszteni.

– Ahhoz, hogy megfelelő módon meg tudjuk jeleníteni ezeket a táncokat, népviseletre is szükségünk van. Annak meghatározása azonban, hogy milyen viselet volt jellemző ezen a környéken, igen nehéz, hiszen errefelé nagyon hamar, már az első világháború után megkezdődött a kivetkőzés folyamata. A táncgyűjtések a ’70-es években zajlottak, éppen ezért semmiképpen sem szeretnénk ezekhez a táncokhoz egy hetven évvel korábbi viseletet társítani, így mindenképpen a világháború utáni időszakra kívánunk koncentrálni, azaz a kivetkőzés előtti utolsó pillanatokra – magyarázza, hozzátéve, mindez azonban számos kihívást rejteget, aminek következtében a viseletkutatás talán még magánál a tánckutatásnál is nagyobb feladatot jelent számukra, hiszen igen kevés információ áll a rendelkezésükre. A kutatás mellett kiemelt céljuknak tekintik a vajdasági néptánckincs népszerűsítését is.

– Az elmúlt hónapokban sokat beszélgettünk arról, hogy a vajdasági táncos világot valamilyen módon olyan irányba kellene terelni, amely elsősorban a saját értékeink felkutatását és továbbörökítését irányozza elő, és ennek jegyében olyan rendezvényeket kellene életre hívni, amelyeknek ezen elképzelések népszerűsítése lenne a célja. Éppen ezért a közeljövőben létre szeretnénk hozni egy olyan szervezetet, amely a vajdasági táncok kutatását és népszerűsítését tűzné zászlajára, aminek jegyében az első rendezvényünk egyrészt különféle, tánckutatással kapcsolatos előadásokat ölelne fel, másrészt egy ún. cécót, amelynek keretében egész nap Tisza menti gyermekjátékokat és táncokat tanítanánk az egybegyűlteknek. Már most arra buzdítok mindenkit, aki úgy gondolja, hogy az autentikus néptánc, a tiszta forrás az, amelynek irányába haladnunk kell, visszaadva a táncnak azt az eredeti funkcióját, hogy ne csupán színpadi produkció legyen, hanem szórakozási forma és önkifejezési lehetőség is egyben, hogy csatlakozzon hozzánk, és vegyen részt ezeknek az elképzeléseknek a megvalósításában – fogalmaz Rolland, aki szerint minél többeknek meg kellene értenie, hogy a néptáncnak nem elsősorban arról kellene szólnia, hogy megszülessen egy tökéletesnek mondható színpadi produkció, hanem ennél jóval többről.

– Sokszor emlegetik, hogy milyen szép dolog a hagyományőrzés, milyen szép dolog a tradíciók ápolása és továbbéltetése, de úgy gondolom, hogy ezekre elsősorban nekünk, a jelenben élő embereknek van szükségünk, vagyis nem a hagyománynak van szüksége arra, hogy megőrizzük és továbbéltessük, hanem nekünk, embereknek, hiszen ez egy olyan eszköz, amellyel kifejezhetjük önmagunkat, amelynek köszönhetően teret engedhetünk az örömünknek, a bánatunknak, és amelynek köszönhetően ezáltal mi magunk is kiteljesedhetünk – szögezi le Csilla, hozzátéve, abban bíznak, hogy a jövőben Vajdaság-szerte minél több gyermekkel és fiatallal is fel tudják majd ismertetni mindennek a fontosságát, hiszen egyebek mellett éppen ez az, ami hajtja őket előre, átsegítve mindkettejüket a mindennapok nehézségein, és erőt adva mindkettejük számára az újabbnál újabb kihívások leküzdéséhez.