2024. március 28., csütörtök

Rend kellett, az szent

Rend kellett, az szent. Meg történelmet

Faragó kardok, véres üszökkel

Festett szenvedés, átbillenés – tér

És új megtérés kánonjai közt.

Évezrede már, átplasztikázott

Táj felett repül a turulmadár.

Néha eltéved, égi útjait

Járva végig, míg leszállni csak ott,

Hol röpte még újratöltésre vár –

Ezen a kies, szép helyen szokott.

Tárt szárnnyal mutat keletet, s nyugat.

Parancs érkezett az emberekhez –

Létszámcsökkentő, hitbéli szabály,

Mely isteneknek tömegét szedve

Rendbe, értünk élni kész létezők

Közül csak egyet, egyetlenegyet

Állított rendbe, a többit hagyta

Kőbe vésve, így az, ki szobor lett,

Nem imatéma, míg Ő, az egyke,

Mindenhatóvá lett egy délután.

Ki a mi Urunk, mutasd meg, István!

A Te istened – immár a miénk,

Mitől az, aki? Hogyan vigasztal,

Ha e kis nyájból meghal valaki?

Kit hoz majd vissza annak helyébe,

Ki helyette szól kétezer éve?

Elküldi újból, vagy feledte már

Itthagyott fiát, s az asszonyt, aki

Mária volt, csak egy szép női név?

Sorsunk kezedben, Ő a szemedben.

Most vagy itt, s esztendő múlva megint.

Akkor is köszöntsd, ki még rád tekint.

Híveidet itt, kik épp mi vagyunk.

(Száz év múlva, holtan sem tagadunk.)

Tudjuk, jössz, s zászlót addig nem cserélsz.

A mi országunk körüled kering:

Amíg itt helytállsz, el nem tévedhetsz,

Míg mi helytállunk, mindegy, merre mész.