2024. április 18., csütörtök
MINORITY SAFEPACK

A Felvidéken megkezdték az aláírásgyűjtést

A Felvidéken is megkezdték az aláírásgyűjtést az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által jegyzett Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezéshez. Az aláírásgyűjtést, amelyet a Felvidéken a Magyar Közösség Pártja (MKP) végez, Berényi József, az MKP volt elnöke, Nagyszombat megye alelnöke egy sajtótájékoztató keretében indította el a Csallóköz központjának számító Dunaszerdahelyen pénteken.

„Ez egy történelmi pillanat, amikor egy olyan nagy európai összefogásnak lehetünk tanúi, amely elvezethet ahhoz, hogy egy nemzeti kisebbségeket érintő norma megszülethessen” – jelentette ki Berényi József a kezdeményezés célját ismertetve. Felháborítónak nevezte, hogy a kezdeményezést az Európai Bizottság először elutasította, s rámutatott, hogy nem volt egyszerű az idáig vezető út.

A kezdeményezés fontosságát hangoztatva Berényi József megjegyezte: az Európai Unió az egyes tagországok csatlakozását megelőzően igencsak odafigyelt arra, milyen az ott élő kisebbségek helyzete, a belépést követően azonban ez megváltozott, „lekerültünk a napirendről”, s más jellegű kisebbségek témái kerültek előtérbe.