2024. március 29., péntek
ÚJABB MERÉNYLET

Több mint húsz országból vannak külföldi áldozatok

A legfrissebb hivatalos tájékoztatás szerint 13-an haltak meg, és 88-an sebesültek meg Barcelonában a csütörtöki gázolásos merényletben, több mint húsz országból

A Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen péntekre virradóan elkövetett merényletnek köze van az előző napi barcelonaihoz - közölte a katalán kormány.

Fotó: Beta/AP

Fotó: Beta/AP

Joaquín Forn katalán belügyminiszter azt mondta: a hét embert megsebesítő gázolásos merényletet ugyanúgy követték el, mint a barcelonait. Azt nem árulta el, hogy a hatóságok mi alapján látnak kapcsolatot a két eset között. Megerősítette, hogy a barcelonai merényletben gázoló kisteherautó sofőrje még mindig szökésben van.
Közben meghalt a cambrilsi merénylet ötödik gyanúsítottja is, akit meglőttek a rendőrök. A rendőrség nyomába eredt a terroristáknak, négyet agyonlőtt, az ötödiket súlyosan megsebesítette. Mint korábban közölték, az illetőkön robbanómellény volt. Ezeket a rendőrök felrobbantották.

A katalán régió belügyminisztériuma közölte, hogy a spanyolokon kívül franciák, németek, hollandok, argentinok, venezuelaiak, belgiumiak, peruiak, írek, kubaiak, görögök, macedónok, britek, osztrákok, pakisztániak, tajvaniak, kanadaiak, ecuadoriak, amerikaiak, kuvaitiak, törökök és kínaiak is vannak az áldozatok között. Azt nem pontosították, hogy ki halt meg és ki az, aki csak megsebesült közülük.

Fotó: Beta/AP

Fotó: Beta/AP

Tizenötnek súlyos az állapota, 23-nak kevésbé súlyos, 50-nek kisebb sérülései vannak. Gyerekek is vannak köztük.
Az áldozatok azonosítása végett a belügyminisztérium tájékoztatja a feltehetőleg érintett országok barcelonai konzulátusát. A holttestekből DNS-mintát vesznek a törvényszéki orvostani intézetben. A külföldiek holttestét csak jogilag megalapozott azonosítás után fogják repatriálni, bírói ítélet birtokában. A sérültek pszichiáteri segítséget kapnak, a külföldieknek tolmácsot biztosítanak.
A spanyol kormány péntektől háromnapos nemzeti gyászt hirdetett meg az áldozatok emlékére.