2024. március 28., csütörtök
Bégaszentgyörgyi németek

Száz vagyon-visszaszármaztatási kérelem

A Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökségnek 593 német és 564 osztrák állampolgár nyújtotta be kérelmét a második világháború után elkobzott vagyon visszaszármaztatása végett.

Egykor többségben voltak a németek (Fotó: Kecskés István)

Egykor többségben voltak a németek (Fotó: Kecskés István)

Ebből mintegy száz kérelmet az egykor Közép-Bánátban élő német polgárok, illetve leszármazottaik nyújtottak be, és többnyire elkobzott földek visszaszármaztatását kezdeményezik.
Hivatalos kimutatás nincs arról, hogy Vajdaság egyes területeiről pontosan hányan kezdeményezték az elkobzott vagyon visszaszármaztatását. Annyit tudni, hogy ami a termőföldet illeti, arra Bácska területén van nagyobb igény.
Mint ahogy Mitar Vučurević polgármester kijelentette, a bégaszentgyörgyi önkormányzat nem kapott hivatalos értesítést sem arról, hogy pontosan hányan nyújtották be igénylésüket, sem pedig arról, hogy összesen mekkora földterületről van szó. Nem hivatalos értesülések szerint egykor a vidéken élő mintegy száz német polgár, illetve leszármazott nyújtott be kérelmet. Feltételezhető, hogy Bégaszentgyörgy, Udvarnok (Rogendorf), Katalinfalva és Csősztelek egykori németjeiről van szó.
A Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség megjelölte azokat a vajdasági településeket, amelyekhez nagyobb számú vagyon-visszaszármaztatási kérelem kötődik, és ezek között van Bégaszentgyörgy is.
A vagyon-visszaszármaztatás kérdésének felvetése mindig éles reakciókat vált ki, elsősorban az egykori németek vagyonának haszonélvezői körében.