2024. április 19., péntek

„Engedjétek hozzám a gyerekeket”

Tekintsünk vissza az idei Jézus Barát Gyalogtúra táborokra

Mesevilágot mutatok most be az olvasóknak. Egy szép, vidám világ, ami a mi kis Vajdaságunkban, Tóthfaluban valósult meg színes sátrakban, a plébánia udvarában.

A képeken nevetgélő diákok a 15. Jézus Barát Gyalogtúra táborban vettek részt, amit idén két ízben szerveztek meg a fő szervezők: július 20-án és 30-án. Mindkét alkalommal 4 napon át foglalkoztak a mi vajdasági fiataljainkkal. Hogy mit tettek ők? Szerettek. Ingyen szerettek. Fizikai próbatételekkel, túrázással mutatták meg a gyerekeknek, hogy valójában mire képesek, közben kedvesen foglalkoztak velük, megtanították őket keresztet vetni, imádkozni. Táncoltak, buliztak, lehetőséget adtak nekik a barátkozásra, egymás segítésére és arra, hogy igazi kapcsolatok, barátságok szülessenek.
Két alkalommal voltam megnézni ezt a gyereksereget, az első táborba kollégákkal látogattam el, a másodikba viszont a családommal mentünk, a diákok táborzáró műsorestjét néztük meg. Balcsák Szilárd atya, a fő szervező természetesen mindkét alkalommal a rá jellemző kedvességgel fogadott minket, és szeretettel, fáradhatatlanul mesélt a történésekről, az élményeikről. Tőle tudtuk meg, hogy 2003-ban Erdélyben egy Márton Áron Imatúrán járt néhány barátjával, s akkor fogalmazódott meg bennük az ötlet, hogy valami hasonlót Vajdaságban is lehetne szervezni. Először tíz gyerekkel vágtak neki a táborozásnak. Ez a létszám ma már 400 fölé nőtt. Ezért döntöttek úgy, hogy két időpontban foglalkoznak a gyerkőcökkel, s egyszerre „csak” 200 diák lesz a szeretettábor lakója. Szeretettábor... Miért is fogalmaztam így? Talán mert ez sugárzott a gyermekek és a csoportvezetők arcáról egyaránt mindkét alkalommal, amikor láttuk őket. Szilárd atya állítja, hogy a gyermekek érzik, hogy ebben a táborban mindenki értük van, s ingyen szereti őket. Ez a krisztusi szeretet...

Én előbb szeretlek téged, s ingyen szeretlek, önzetlenül odaadom magam neked... ez az a szeretet, amire csak viszontszeretéssel lehet válaszolni. Ezt élik át a Jézus Barát Gyalogtúra tábor lakói minden évben. Ez az odafigyelés, törődés ad nekik erőt a fizikai próbatételek átvészeléséhez, a többszöri 10 km lesétálásához – hiszen táborlakóink a hőségben, bizony, hatalmas sétákat megtettek tízes csoportokban, természetesen egy rájuk figyelő, velük foglalkozó egyetemista csoportvezetővel az élen –, aminek a végén jön az „én ezt megcsináltam” érzés, ami remélhetőleg életük folyamán, amikor más megpróbáltatásokkal találják magukat szemben, átsegíti majd őket a nehézségeken.
Első táborlátogatásomkor, miközben az ott élők vidámságát csodáltam, összetalálkoztam Bozsity Tímea barátnőmmel, aki csoportvezető itt már második éve. Következzenek az ő gondolatai:
– Idén a tábor témája a szabadság, ezen belül az érzésekről beszélgettünk, a jó, majd a rossz érzésekről is. Ezeket a témákat előre feldolgoztuk, voltak felkészítéseink. Három felkészítőn részt kellett venni, hogy eljöhessünk csoportvezetőnek. Bizony, alapos készülődés előzte meg ezt a tábort. Az előadásokat részben Szilárd atya tartotta, illetve hívott vendég előadóakat Szegedről, pl. egy katekétika tanárt, Serfőző Levente atyát, egy szalézi szerzetes is volt itt, illetve pedagógus is volt a felkészítőink közt. Én magam is sokat fejlődöm lelkileg, s tanulok a gyerekektől.

Számomra ez olyan, mintha a Jóistentől tanulnék. A gyerekeknek nagyon jó gondolataik, megfogalmazásaik vannak, melyekre, bevallom, elsőre nem is számítottam, ezeket csak olyan valaki tudja megfogalmazni, akit áthat Isten szeretete.
Arra a kérdésemre, hogy a gyermekek változnak-e a 4 nap alatt, Timi elmondta, hogy bizony, nyitottabbá válnak egymás iránt és a a hitbeli dolgok iránt is. Először nem hitbeli dolgokról beszélgetnek velük, inkább ismerkednek, barátkoznak, s ezután ők önmaguktól nyitnak, beszélnek a családjukról, a problémáikról, és vallási témákat is érintünk ilyenkor.
Második alkalommal augusztus 2-án este tértünk be ismét Tóthfaluba, ahol este 7 órakor kezdődtek a bibliai kiselőadások, amit tízes diákcsoportok a foglalkozásvezetőjükkel készítettek el az együtt töltött 4 nap alatt. Minden csoport kapott pár percet, amikor bemutathatta, mit tud. A közönség a templomkertben foglalt helyet, itt nézhettük meg a vidámsággal, humoros jelenetekkel, egyedi ötletekkel tarkított, valószínűleg mindannyiunk számára ismert jeleneteket. Volt itt „Teremtéstörténet”, „Jerikói vak története”, „Béna meggyógyítása”, de láthattuk, ahogy „Ábrahám feláldozza Izsákot”. Végignézhettük „Zakeus történetét”, vagy ahogy Mózes vizet fakaszt a sziklából, akár az „Utolsó vacsorát” gyerekszemmel előadva. Megfigyelhettük a tizenéveseket, ahogy átélik ezeket a nagy bibliai igazságokat.
Ezen az estén is beszélgettünk a diákokkal, a kis színészekkel, találkoztunk régi ismerősökkel is, többek között a zentai Lovas Szofival, akinek a sugárzó természetére már 3 éves korában is rácsodálkoztam. Most 7. osztályba indul, s így mesélt a táboros élményeiről:
– Először vagyok itt, és nagyon tetszik, egyedül a sátorozást volt nehéz megszoknom. Zakeus történetét játszottuk el, én voltam a történet felolvasója. Viccesen, humorosan építettük fel az előadásunkat, nagyon élveztük a közös munkát és a szereplést is. Olyan csoportba kerültem itt, ahol senkit sem ismertem, de nagyon jól összekovácsolódtunk, megismerkedtünk. Kedvesek a csoportvezetőink is.
Urbán Dorottya másodszor jött a táborba, most régi barátokkal érkezett, de vágyott új ismeretségekre:
– A Jézus meggyógyítja a bénát című előadásban szerepeltem. Egy kicsit izgultam, de belejöttünk, jól sikerült az egész szerintem. Táblákkal, feliratokkal, humoros betétekkel tarkítottuk a jelenetet. Mindenképp visszatérnék még ebbe a táborba. Úgy érzem, közelebb kerültem Istenhez. Úgy jöttem ide, hogy nem volt kedvem gyónni, nem éreztem, hogy szükségem van rá, de amikor együtt elmentünk a szentmisére, megjött a kedvem, s meggyóntam, ami nagyon jó érzés volt, mármint, hogy letehettem a dolgaimat.
Horváth Kornéllal is beszélgettem, aki csoportvezető. Hatodik éve van a táborban, az első négy évben még táborozóként vett részt, az utóbbi kettőben pedig foglalkozik a kisebbekkel. Tőle tudom, hogy volt egy hajnali miséjük is, vagyis napfelkeltekor, ami egyedülálló az eddigi évekhez képest. Kornél elmesélte, hogy Ádám és Éva történetét tanulták meg és adták elő a gyerekekkel:
– A gyerekekkel jó volt foglalkoznom, mivel voltak a csoportomban igen tehetségesek is. Persze minden csoportban vannak kis tehetségek, csak sokszor nem mernek megszólalni. Egyszerű volt velük foglalkozni, szerették, akarták, amit csináltunk.