2024. március 29., péntek

Kettő az egyben

Saša Janković mozgalma megszakította az együttműködést a demokratákkal

A Demokrata Párt elnöke, Dragan Šutanovac, nem tartja kizártnak, hogy a belgrádi helyhatósági választások napján tartják meg a népszavazást a szerb alkotmány módosításáról. Megtörténhet, hogy az illetékesek gyorsabb üzemmódba kapcsolnak, hiszen az Európai Unió és a Szerbia közötti csatlakozási tárgyalások 23. fejezete akciótervének értelmében év végéig módosítani kell(ene) Szerbia alkotmányát – nyilatkozta Šutanovac az N1 reggeli műsorában, nyomatékosítván, hogy szerinte az alkotmányos népszavazást a belgrádi helyhatósági választások napján tarthatják meg.

A DP elnöke arról is beszélt, hogy mire Szerbia befejezi az európai uniós integrációt, legalább még két alkalommal módosítani kell az ország alaptörvényét, hogy összhangba kerüljön az uniós mércékkel. Az alkotmány módosításával kapcsolatban Šutanovac emlékeztetett, hogy Zoran Lutovac párttársa immár két hónapja bemutatta a párt javaslatát, amely csak most került az érdeklődés középpontjába, azt követően, hogy Aleksandar Vučić államfő kezdeményezte a Koszovóról folytatott politikai párbeszéd megkezdését. Mint a DP elnöke kifejtette, tisztában van pártjának erejével, mégis bízik benne, hogy javaslataikat figyelembe veszi a hatalom. A DP a bírói hatalommal foglalkozó szakaszok mellett a köztársasági elnök és a választási rendszer tekintetében is módosításokat javasolt – mondta Šutanovac.

A belgrádi választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy a DP még nem döntött a listavezető személyéről. Az sincs kizárva, hogy valamelyik másik politikai pártnak vagy csoportosulásnak a jelöltjét támogatják a demokraták – tette hozzá Šutanovac.

– Továbbra is keressük a legelőnyösebb megoldást Belgrád számára. Kitartok amellett, hogy az ellenzéknek minél szélesebb körű együttműködést kellene kialakítania. Akármilyen állítások is terjengenek, nem igaz, hogy ellentétek lennének a Saša Janković vezette Szabad Polgárok Mozgalma és a DP között. Jó kapcsolatokat tartok fenn Saša Jankovićtyal – fogalmazott Šutanovac.

Nem sokkal azt követően, hogy Šutanovac méltatta a Saša Jankovićtyal fenntartott kapcsolatokat, a Szabad Polgárok Mozgalma bejelentette: megszakítja az együttműködést a DP-vel, és a belgrádi helyhatósági választásokon sem működik együtt a párttal. A mozgalom azzal indokolta döntését, hogy Šutanovac „nyilvánosan együttműködést ajánlott fel Aleksandar Vučićnak az alkotmány módosítási folyamatában”. Šutanovac csatlakozott azokhoz, akik símaszkok mögött rejtőzködve rombolják a demokráciát és eljátsszák az össztársadalmi párbeszédet – áll a mozgalom közleményében, mint ahogyan az is, hogy Šutanovac megszegte az ellenzék együttműködésének egyik alapvető feltételét: sem nyíltan, sem burkoltan nem működnek együtt Aleksandar Vučić Szerb Haladó Pártjával.

A Szabad Polgárok Mozgalmának elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy a csoportosulás ilyen körülmények között nem folytathatja az együttműködést a Demokrata Párttal, hiszen „Šutanovac nyilvánosan bejelentette, hogy a DP alkotmánymódosítási javaslatát Aleksandar Vučićnak küldi el”.