2024. április 19., péntek

Hazaváró buli a város szívében

Hatodik alkalommal rendezik meg az I Love Zenta fesztivált

Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete a zentai önkormányzattal karöltve az idén is megrendezi az I Love Zenta fesztivált, amelynek fókuszában elsősorban azok a helybéliek állnak, akik évekkel vagy akár évtizedekkel ezelőtt elhagyták otthonuk melegét, ettől függetlenül évről évre nyaranta hazajárnak, hogy a türkizkék vizű, homokos fövenyű tenger helyett a szőke Tisza partján pihenjék ki munkájuk fáradalmait. A hétvégén, vagyis augusztus 18-án és 19-én megrendezésre kerülő „hazaváró fesztivált” a szervezők ez évben először a város szívében, a Fő téren rendezik meg, ahogyan az egyik szervező napilapunknak megjegyezte: hogy az ide látogatók magukhoz közel érezzék a város szívének a dobogását.

A rendezvény első napján, péntek este fél kilenctől a zentaiak és a messzi idegenből hazatérő városlakók a Joker zenekar utcabálján bulizhatják ki magukat, szombaton 17 órától pedig a fesztivál helyszínét a legkisebbek veszik birtokukba, akik számára a zentai civil szervezetek különböző foglalkozásokat és mókás vetélkedőket tartanak. 18.30-tól Tari László és Petar Terzić helytörténeti kutatók tartanak előadást, amelynek központi témája a 320 évvel ezelőtt, 1697. szeptember 11-én lezajlott zentai csata lesz. Őket a szabadkai Night Crusiers Band koncertje követi. A többéves múltra visszatekintő zenekar Európa-szerte rendezvények, bálok, bemutatók, esküvők és céges partik sikeres fellépője volt már. A repertoárján a komoly jazz-zenétől az örökzöld dallamokon, a táncdalokon, a magyar és külföldi slágereken át a 60-as, 70-es és 80-as évek sikerszámain keresztül a rock- és napjaink modern zenéjéig minden megtalálható, de az együttes szívesen játszik temperamentumos latin dallamokat is. Őket a vajdasági és németországi tagokból verbuválódott Woodstock Project rockzenekar koncertje követi. Az együttes évről évre visszatér Zentára, hogy nyaranta legalább egyszer fellépjen a Mojo klubban, most pedig a fesztivál színpadán lesznek majd hallhatók. Szombaton este és egyben a fesztivál lezárásaként a DJ Sven Tjurson lemezlovas által kevert funky, retró, 90-es évekbeli és reggae-zenére bulizhatnak a fiatalok és a kevésbé fiatalok.