2024. március 28., csütörtök

Malom melletti produkciók

Javában zajlanak az oromi Malomfesztivál alkotótáborai
(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

Hat alkotótáborban folyik a munka az oromi Malomfesztivál keretében. Ottjártunkkor négy lelkes alkotócsoportot találtunk. A filmestábor résztvevői éppen egy jelenetet vettek fel K. Kovács Ákos operatőr vezetésével, a Mészáros Gábor és Kucsov Borisz színművészek vezette színésztáborosok a szövegeiken dolgoztak, Molnár Edvárd fotóművész a fotóstábor résztvevőinek képeit elemezte, Kiss Anikó táncos, koreográfus vezetésével a mozgástábor résztvevői pedig egy koreográfián dolgoztak.

Az improvizatív zenei műhelyben és a Symposion brainbombing elnevezésű műhelyben is a napokban elkezdődnek a foglalkozások.

Mészáros Gábor és Kucsov Borisz elmondták, hogy nem konkrét téma szerint dolgoznak, hanem 30 szót olvastak fel a résztvevőknek, akik a szavak ihlette asszociációikat írtak le. Ebből lett mindenkinek 30 saját szava, amiből mondatokat írtak, a mondatok alapján készültek jelenetek, kis etűdök. Születtek egyéni jelenetek, majd párosok, triók is, ebből építkezve csütörtökre megszületik egy előadás, amit bemutatnak a fesztiválra látogatóknak.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

K. Kovács Ákostól megtudtuk, egy nagyobb és több kisebb film készül, a filmkészítés több spektrumába is belekóstolnak. Első nap az ötletekkel kezdtek, másnap a forgatókönyvírás következett, harmadik és negyedik nap a forgatás zajlik, ötödik nap lesz a vágás és a bemutatás. Ákos elmondta, az a cél, hogy a résztvevők arra is képesek legyenek, hogy a tábor után önállóan egy kisjátékfilmet, rövidfilmet is el tudjanak készíteni.

Molnár Edvárd vegyes társasággal dolgozik, abból a szempontból, hogy a fotóstábor résztvevői között vannak, akik már évek óta fényképeznek és vannak, akik csak néhány hónapja. Először azt mérte fel, hogy ki hol tart és ki milyen típusú fotókat, milyen témákat szeret, és a technikai alapokról is szó esett. A fotóstáborban sincs meghatározott téma, mindenki szabadon fényképezhet a fesztivál helyszínén, de mint megtudtuk, tervben vannak a környéken tett fotóskirándulások is. Mint Edvárd hangsúlyozta, a fotózáshoz a technikai háttér megtanulható, de a titok a fotót készítőben van, a kreativitásnak belülről kell jönnie. A táborban elkészült legjobb fotókból csütörtökön készül majd egy kiállítás.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

Kiss Anikó kompozíciót, komponálást tanít a mozgástábor résztvevőinek. A tánc, a mozdulatok alapjaitól indultak, elméleti szinten is, mert mint a táborvezetőtől hallottuk, fontos megérteni, hogy mi a lépés, mi a testsúlyáthelyezés, mi a gesztus. Ahogy ottjártunkkor láttuk, de hallottuk is, sok teret használnak a táborlakók, speciális tereket is, amelyeken belül a koreográfia komponálása zajlik. A mozgástábor gyakorlatai hasznosak lehetnek azoknak is, akik színpadra vágynak, és azoknak is, akik koreográfiát készítenek szívesebben. A táborlakók nemcsak a Malomfesztivál helyszíneit járják körbe, hanem egész Oromot is.