2024. március 28., csütörtök

Előbb gyalog, majd vonattal is

Három hónap múlva végigsétálhatunk a Žeželj-hídon

A nagy infrastrukturális projektumok esetében a forróság idején sem szünetelt a munka, így a munkások tartani tudták a tempót. Ennek köszönhetően az Azvi–Taddei–Horta Coslada (AZVI) olasz–spanyol kivitelező tájékoztatása szerint a gyalogosok már november közepén átkelhetnek az újvidéki Žeželj-hídon, januárban pedig már a vasúti forgalom is elindulhat.

Zorana Mihajlović építési és közlekedési miniszter a Tanjug hírügynökségnek adott nyilatkozatában rámutatott, a Žeželj-híd a szerb kormány stratégiai jelentőségű projektje, hiszen nemcsak Újvidék és Vajdaság, hanem az egész Szerbia számára fontos, már csak azért is, mert része a Belgrád–Budapest gyorsvasútnak.

A kivitelező vállalat vezetőinek ígérete szerint augusztus 21-e és 24-e között kerül sor a péterváradi oldalon híd íveinek elhelyezésére.