2024. március 29., péntek

Folyamatban van a kárfelbecslés

Az aszálykár egyértelmű, de a terményárak emelkedése nem tapasztalható

Amíg nem állapítják meg, hogy mekkora az aszály- és jégkár, nem beszélhetünk arról sem, hogy milyen intézkedéseket foganatosít az állam a természeti csapások következményeinek enyhítésére. Folyamatban van a kárfelbecslés. Lényegében csak ennyit mondott tegnap a károk mértékét és a terményárakra való hatását firtató újságíróknak Rasim Ljajić kereskedelmi miniszter. Annyit még hozzátett: az államnak mindenkor vannak lehetőségei és mechanizmusai arra, hogy az árstabilitás és a folyamatos ellátás érdekében reagáljon és az árutartalékokból piacra dobjon hiányzó árucikkeket.

Előzetes adatok szerint az idei aszály átlagban mintegy 30 százalékos terméskiesést okozott, de pontos adatot a kárfelbecslés befejeztével a Mezőgazdasági Minisztérium tud közölni – nyilatkozták a Tanjug hírügynökségnek a Szerbiai Gazdasági Kamarában (PKS).

Veljko Jovanović, a kamara mezőgazdasági szektorának igazgatója szerint kataklizmáról nem beszélhetünk, és korai találgatni azzal kapcsolatban is, hogy a nagy szárazság hatással lesz-e a terményárakra.

(Fotó: Ótos András)

(Fotó: Ótos András)

– Mi a Mezőgazdasági Minisztériumtól kapjuk az adatokat, szakszolgálatainak munkatársai járják a terepet, közvetlen kapcsolatban vannak a termelőkkel. Azt bizton állíthatjuk, hogy van kár, és hogy bizonyos előzetes adatok szerint – ha minden növényi kultúrát figyelembe veszünk – 30 százaléknyi a terméskiesés – mondta Jovanović. Szerinte fenntartással kell fogadni az erre és a következő évekre vonatkozó borúlátó előrejelzéseket, különösen akkor, ha figyelembe vesszük a korábbi, rendkívül problematikus éveket. 2012-ben például valóban nagy szárazság uralkodott, de már 2013-ban szinte rekordhozamokat jegyeztek a gazdák.

– Hálátlan dolog ezt az esztendőt a múlt évhez hasonlítani, amely rekordokat hozott. Inkább egy átlaggal kell összevetni, és látni fogjuk, hogy nem is olyan drámai a helyzet, noha vannak vidékek, amelyeket valóban komolyan sújtott az aszály – magyarázta Jovanović.

A kamara mezőgazdasági szektorának igazgatója hozzátette, hogy a PKS folyamatosan figyelemmel kíséri a tőzsdei árak alakulását is, és a gabonaféléket illetően az illetékesek eddig nem tapasztaltak nagyobb változásokat. Reálisabb jóslatokba csak a hónap végén bocsátkozhatnak, amikorra pontosan felmérik a károkat.

Mint közöltük, Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter korábban jelezte, hogy a kormány hamarosan intézkedik az aszálykárok enyhítése végett, és hogy augusztus végére befejezik a kárfelbecslést. A legsúlyosabb a helyzet Közép-Bánátban, valamint Zsablya, Titel, Szenttamás és Óbecse községek területén.

Zsablyán majdnem két hónapig egy csöpp eső nem volt. Radoslav Lukić termelő szerint ott 80-90 százalékos a terméskiesés.

– Kétszázötven kiló szójabab termett itt holdanként, de ez sem nevezhető rendes szójának. Azt javasolom a miniszternek, hogy írják le nekünk az adót, valamint hogy két-három évig ne kelljen fizetnünk a lecsapolási illetéket. Mert még ha jövőre jó termés is lesz, azzal sem térül meg az idei kár – mondja Lukić. Más zsablyai termelők szerint is a községben szinte totális a kár, a bevétel nem lesz elegendő a betakarítási költségekre sem, nemhogy jutna belőle az őszi szántásra. A község területén 32 000 hektár megművelhető földterület van, de a górék üresek maradnak. Bizottságot alakítanak a károk felmérésére.

– Nem szeretnék találgatni, de mindent összevetve 60-70 százalékos lesz a kár. Az önkormányzat a gazdák mellé áll, ugyanúgy, mint azokban az években, amikor rekordtermésünk volt – mondta Radovan Plačkić, a községi elnök helyettese.