2024. április 19., péntek

Hamarosan intézkedik az agrártárca

Augusztus végére felmérik az aszálykárt, és kidolgozzák a támogatási módozatokat

Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter bejelentette: egész sor intézkedéssel segítik az aszálykárt szenvedett gazdaságokat. A szaktárca augusztus végéig felméri a károkat, majd kidolgozza a megfelelő támogatási módozatokat. A kukoricánál és a szójánál lesz a legnagyobb terméskiesés. Különösen Közép-Bánát területén, valamint Zsablya, Titel, Szenttamás és Óbecse községekben jelentősek a károk, ezeken a vidékeken szélsőséges szárazság uralkodott az utóbbi hónapokban.

Nedimović a Szerbiai RTV műsorában azt mondta, idejében intézkednek, hogy megvédjék a termelőket.

– A nagy terméskiesés ellenére lesz elegendő kukorica és más termény a hazai piac szükségleteire, sőt kivitelre is. A minisztérium már hozzáfogott a károk becsléséhez, de tény, hogy nem olyan súlyos a helyzet, mint 2012-ben volt, amikor országszerte szélsőséges időjárás uralkodott – jelentette ki a tárcavezető, s megjegyezte: a médiumokban nap mint nap mindenféle becslések jelennek meg az aszálykár nagyságát illetően, de nem kellene találgatni mindaddig, amíg a szakértők el nem végzik a kárfelmérést és hivatalosan közzé nem teszik az eredményt.

SZERBIÁBAN NINCS FIPRONILLAL FERTŐZÖTT TOJÁS

A miniszter kitért az európai uniós tojásbotrányra is. Közölte: a szerbiai piacon nincs fipronillal fertőzött tojás, a helyzet teljes ellenőrzés alatt van, aggodalomra semmi ok, így a lakosság nyugodt lehet e tekintetben.

– Az állategészségügyi felügyelőség abszolút ellenőriz mindent. Van egy rendszer, amelynek mi is a része vagyunk, s amelyben minden állati eredetű áru mozgását ellenőrzik. Tizenegy veszélyeztetett országot soroltak fel, mi nem vagyunk ezek között. Érkezett két, tojást is tartalmazó termékekből álló hollandiai szállítmány januárban és júniusban, de nem a problematikus termelőtől – mondta a miniszter. Hozzátette: nem ez az első eset, voltak az Európai Unióban korábban is hasonló nagy botrányok. (Néhány nappal Nedimović miniszter nyilatkozata előtt Rade Škorić, a Szerbiai Baromfitenyésztők Közösségének elnöke is kijelentette: Szerbiában nincs fertőzött tojás, mert nem is importálunk, itthon is többlet van belőle.)

Amióta augusztus 1-jén a nyilvánosság tudomást szerzett a tojásügyről, legkevesebb 11 uniós országban több millió tojást és tojást tartalmazó árucikket vontak be a kereskedésekből a fipronil rovarirtó szer maradványainak jelenléte miatt. (Ezt a szert egyébként az EU már négy éve, 2013 nyarán betiltotta.) Legutóbb Dánia jelentette be, hogy az országban 20 tonna fertőzött belgiumi tojást adtak el.

VÁLASZOLNI KELLETT A HORVÁT DÖNTÉSRE

Az RTS-nek nyilatkozva az agrártárca vezetője leszögezte: Szerbia kénytelen volt reagálni arra, hogy Horvátország a 22-szeresére emelte az áruellenőrzési illetéket.

– Nyilvánvaló, hogy itt a horvát mezőgazdasági tárca meggondolatlan lépéséről volt szó, erre válaszolnunk kellett a nemzetközi szabályokkal összhangban. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy megvédjük érdekeinket és konyhakertészeinket. Miután Horvátországban közölték, hogy visszatérnek a július 15-e előtti rendszerre, mi ugyanígy tettünk minden növényi és állati eredetű élelmiszer tekintetében – mondta a miniszter.