2024. március 28., csütörtök
Szenteleky–Leskovac Műfordítótábor, Kishegyes

Fordítógenerációk találkozása

Nagy József, Tolnai Ottó és Bakos Petra (kép: Lakatos János)

Nagy József, Tolnai Ottó és Bakos Petra (kép: Lakatos János)

Vasárnap délelőtt fejeződött be Kishegyesen a 2. Szenteleky–Leskovac Műfordítótábor, amelynek keretein belül csütörtök óta több előadáson, műhelymunkán, beszélgetésen vehettek részt kezdő és tapasztalt fordítók egyaránt. A szombati program több műhelymunkát foglalt magába, amelynek helyszíne a Kátai Vendégház volt. Patak Márta, Marko Čudić és Orovec Krisztina vezényletével több fordítói problémára keresték a megoldást a résztvevők. Čudić emellett egy előadást is tartott, amely a pihenés fontosságára mutatott rá egy-egy fordító esetében, hisz a megfeszített tempójú munka nem eredményezhet minőségi fordítást, ami viszont alapkövetelmény kellene, hogy legyen. A délutáni programban először Faragó Kornélia egyetemi tanár beszélt a tábor névadója, Szenteleki Kornél és Mladen Leskovac kapcsolatáról, különös hangsúllyal a levelezésükre, amelynek sajnos csak az egyik oldala marad meg, ugyanis Szenteleky hagyatékának ezen része teljes egészében elveszett a második világháború idején. Ezt követően Faragó beszélt az Új Symposion első nemzedékének fordítói tevékenységéről, ami azért is bír nagy jelentőséggel, hisz számos nyugat-európai és amerikai szerző első magyar fordításai a folyóirat hasábjain jelentek meg, és a sympósok sokat foglalkoztak ezen irodalmakkal.

Az esti programok helyszíne a Dombos Pince volt, ahol először Faragó Kornélia beszélt a legfiatalabb fordítógenerációról, a Híd folyóirat és a Híd Kör köré csoportosuló fiatal műfordítókról, illetve az E-szerelem című antológiáról, amely egy válogatást közölt a kortárs szerb prózairodalomból. Faragóval Rajsli Emese beszélgetett, és az említettek mellett szó esett a fordításkritika hiányáról is. A rendezvény záróprogramja Tolnai Ottó Nagyon fáj című, az idén megjelent verseskötetének bemutatója volt. A mű az ismert szerző 2011 és 2017 között született verseit tartalmazza. Tolnaival Bakos Petra beszélgetett. A programban közreműködött Nagy József. A beszélgetés során a szerző szót ejtett arról, hogy milyen is egy élő kép, mekkora a súlya egy fának, egy versnek vagy éppen egy pár cipőnek, hogy hogyan borotválkozott Pilinszky, milyenek Claude Simon abszolút halványkék falai, hogyan kapcsolódik egymáshoz az áhitat és a vasgolyó, és hogy ő maga hogyan barátkozott meg a német nyelvvel a szalonnán és a hangyán keresztül.