2024. március 28., csütörtök

Sokak életét követelte egy pokolgéprobbanás Pakisztánban

Legkevesebb 15 ember életét követelte szombaton egy pokolgép robbanása a délnyugat-pakisztáni Kvetta városában - jelentette a The Express Tribune című pakisztáni lap.

A pakisztáni hadsereg szerint terroristák követték el a pokolgépes támadást egy katonai teherautó ellen megölve nyolc katonát és hét civilt. A robbanásban 25 ember megsebesült, köztük 15-en polgári személyek.
A hadsereg úgy tudja, a merénylők gyújtóbombát használtak, amelytől lángra kaptak a robbanás körzetében lévő járművek is.
Értesülések szerint a katonák útban voltak a kaszárnyájukba, amikor a pokolgép működésbe lépett a város egyik buszmegállójában.
Egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett az ingatag biztonsági helyzetű Beludzsisztán tartomány székvárosában történt merénylet elkövetőjeként.
Egy névtelenül nyilatkozó helyi tisztségviselő szerint félő, hogy a halottak száma növekedhet.
Sarfraz Bugti, a tartományi kormányzat belügyminisztere szerint egy magánkórház közelében történt a pokolgépes támadás. Az ügyben vizsgálatot indítottak.
Kvetta mintegy száz kilométerre fekszik az afgán határtól. Beludzsisztánban a regionális javakból való nagyobb részesedésért vagy függetlenségért küzdő nacionalista és szakadár szervezetek tevékenykednek, de a múltban elkövetett támadásokért gyakran a tálib és más szélsőséges mozgalmakat tették felelőssé a hatóságok.