2024. április 19., péntek

Katasztrofális aszály Törökfalu környékén

Ada községben mindegyik haszonnövényben kárt tett a nagy szárazság

Az adai határban az aszályos időjárás miatt meglehetősen rossz helyzetben vannak a haszonnövények. Jelentős terméskiesés várható a szójánál, a kukoricánál, a cukorrépánál, de még az extrém szárazságot viszonylag jól viselő napraforgónál is – tudtuk meg Csúzdi Istvántól, Ada község tanácsának mezőgazdasági ügyekkel megbízott tagjától, aki szerint Törökfalu és környéke katasztrófa sújtotta területnek tekinthető.

Csúzdi István (Csincsik Zsolt felvétele)

Csúzdi István (Csincsik Zsolt felvétele)

– A szója esetében, ha a relatív páratartalom 60 százalék alá csökken, akkor a virágok egy része lehullik. A község területén a relatív páratartalom sokszor 20–30 százalék volt. Ebből is elképzelhető, hogy milyen a helyzet a határban. A Tisza mentén, az öntéstalajon a növény magassága elfogadható, de lényegesen kevesebb hüvely található rajta. A jelenlegi meglátásom szerint a szójatermés 40 százalékkal lesz kisebb a normális hozamnál. Lehet, hogy lesznek területek, ahol közel volt a csatorna, nagyobb volt a harmat, ott nagyobb hozamok várhatók, viszont az első teraszon termesztett szójánál lényegesen kevesebb lesz a termés, 40–50 százalékos kieséssel számolhatunk. Nem csupán a hüvely lesz kevesebb, sokkal apróbbak lesznek benne a babszemek, és a súlya is kisebb lesz. Nekem is van több területen szójám, és azt kell mondanom, hogy 40 százalékkal kevesebb termésre számítok – magyarázta Csúzdi István.

– Már az aratás előtti nagy melegek próbára tették az éppen akkor virágzó kukoricát. Ennél a kapásnövénynél ha 40 százalék alá süllyed a levegő páratartalma, a pollenszemek tönkremennek, és a beporzás lényegesen rosszabb hatásfokú.

– Az aratás után volt egy hűvösebb időszak egy-két napos esővel. Ez segített azokon a növényeken, amelyeknél éppen akkor zajlott a beporzás, mert a relatív páratartalom magasabb volt, és azoknál a csövek is telítettebbek, teljesek. Szomorúan tapasztaltam viszont, hogy megjelent és károsítja a csöveket a gyapottok-bagolylepke lárvája, ami az aflatoxin megjelenését is maga után vonja. A kukoricacsöveken jelentkező sérülések miatt ugyanis megjelenhetnek különböző gombabetegségek, és attól félek, hogy ismét jelentkezni fog az aflatoxin. A határban látni olyan kukoricákat, amelyek még teljesen zöldek, és van rajtuk cső is. Ezek abban az időszakban kaptak esőt, amikor a legnagyobb szükségük volt rá, de ha továbbra is folyatódik a szárazság, akkor ezeknek is igen kicsi lesz az ezermagtömege. A jelenlegi állapot alapján a kukoricánál szerintem 30–40 százalékkal biztosan kevesebb lesz a termés. Lesz olyan parcella, ahol 70 százalékos terméskiesés várható, viszont lesz olyan is, ahol 25–30 százalékos. Ada község egész területét vizsgálva a kukorica esetében biztosan lesz 40 százalékos terméskiesés – mondta Csúzdi István, majd hozzátette:

A kukorica sárgállik, a napraforgó derékig ér a moholi határban (Csincsik Zsolt felvétele)

A kukorica sárgállik, a napraforgó derékig ér a moholi határban (Csincsik Zsolt felvétele)

– A cukorrépa állapota gyalázatosan rossz. Az öntözetlen területeken a gyökerek nem tudtak fejlődni. Hogy mekkora hozamok lesznek, még becslésekbe sem merek bocsátkozni, de az biztos, hogy a múlt évinél lényegesen rosszabbak. Talán a napraforgó viselte legjobban az extrém száraz időjárást. A növény virágzása három fázisban történik, ezért a külső széleken lehet, hogy telített szemek lesznek, a középső sávban is, megtörténhet, hogy a legbelsőben üres magvakat találunk. Ez előfordulhat a középső sávban is attól függően, hogy mikor jelentkezett a szárazság, és mikor volt a virágzási periódus. Mindenesetre azok a napraforgófejek szépek, amelyeket idejében elvetettek, és alkalmazták náluk az agrotechnikát, de sok helyen üresek lehetnek a szemek, és lényegesen kisebb lesz a hozam, mert a szárazság, a magas hőmérséklet és alacsony páratartalom általában ezt szokta maga után vonni – nyilatkozta a mezőgazdasági szakember.

Csúzdi István kiemelte, hogy Törökfaluban és környékén, ahol nagyon kevés csapadék hullott, katasztrofálisan rossz a helyzet a napraforgó, a kukorica, a cukorrépa és a szója esetében is. Majd hozzátette, hogy az állam nem nagyon szereti elismerni, hogy a szárazság miatt egy-egy terület elemi csapás sújtotta térségnek minősül, mert akkor az adókat és a járulékokat el kell engedni. Ezért csekély esélyt lát arra, hogy a területet elemi csapás sújtotta térséggé nyilvánítsák, bár szerinte Törökfalu és környéke katasztrófa sújtotta területnek tekinthető. Hozzátette, hogy Vajdaság-szerte vannak még ehhez hasonló aszály sújtotta területek Bácskában és Bánátban is.