2024. április 20., szombat

Elálltak a Kós Károly által tervezett kultúrotthon eladásától

Elállt a Kós Károly által tervezett kultúrotthon eladásától a kalotaszegi Mákófalva református egyházközsége. Júniusban az egyházközség arról egyezett meg Egeres község önkormányzatával, hogy egy kerékpár áráért, 500 lejért (mintegy 100 euróért) átadja az ingatlant a román többségű önkormányzatnak.

Az adásvétel ellen akkor az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tiltakozott. Az EMNP pénteki közleménye szerint a tulajdonosváltás azáltal hiúsult meg, hogy Both György, a Mákófalvát is magában foglaló Egeres község alpolgármestere a tanács elé terjesztett határozatjavaslatából kihagyta a református egyház eladási feltételeit, amelyeket később sem az eladást hitelesítő közjegyző, sem a polgármesteri hivatal nem tartott elfogadhatónak. Ezt követően pedig a mákófalvi református gyülekezet presbitériuma lemondott az épület eladási szándékáról, és arról döntött, hogy saját erőből történő újítja fel az épületet.