2024. március 29., péntek

Folyamatos az állatmentés

Az állatorvosi felügyelőség nem reagál az Anima Egyesület feljelentéseire

Immár három éve végzik fáradhatatlanul munkájukat az Anima Szabadka Egyesület aktivistái, akik az elmúlt évek során nagyon sok kóbor állatnak találtak új otthont, számos sanyarú sorsú kutyát mentettek meg az utcáról vagy a felelőtlen gazdáiktól. A Facebook közösségi portálon folyamatosan követhető, hogy mely állatok várnak valamilyen segítségre, ideiglenes otthonra, új gazdira, s szerencsére akadnak olyan állatbarátok, akik segítik az egyesületet ebben a munkában.

(Fotó: Archív)

(Fotó: Archív)

Pillanatnyilag két önkéntese van az egyesületnek, akik munkaidőn kívül végzik az állatok mentését, megsegítését, a saját családi életük, szabadidejük kárára és saját költségen. Mint az egyesület egyik aktivistája, Sabina E. lapunknak elmondta, miután befogják az utcán kóborló állatokat, szükség szerint gyógyíttatják, féregtelenítik, megfürdetik őket, valamint a chipezésüket, beoltásukat, ivartalanításukat, szocializációjukat is elvégeztetik, gondoskodnak a rendszeres etetésükről, és nem utolsósorban megadják nekik azt a szeretetet és gondoskodást, melyet sokuk soha azelőtt nem kapott meg az embertől. Mindez azonban nagyon sok pénzbe kerül, az állatok etetése és az állatorvosi költségek teszik ki a költségek legnagyobb részét. Havi szinten mintegy 600 kilogramm száraz állateledel fogy el, a beteg, műtéten átesett állatok ezenkívül még konzerv állateledelt is kapnak, és nagyon sok kóbor macskát és kutyát etetnek napi szinten, melyek az utcán élnek. Az állatok folyamatos szállítása is pénzbe kerül, hiszen egyeseket mindennap terápiára kell vinni az állatorvoshoz, ha valamelyiküknek sikerül új gazdát találni, akkor elfuvarozzák az állatot az új otthonába, de a féregtelenítés, a pórázok és különféle kiegészítők, vegyszerek és fogyóeszközök is folyamatosan pénzbe kerülnek. Havi szinten a kiadásik meghaladják a 150 ezer dinárt, melynek egy részét saját zsebből, illetve az egyesülethez beérkező adományokból, támogatásokból fizetik, azonban rendszeresen felhalmozódnak az adósságaik az állatorvosnál. Éppen ezért minden segítség jól jön az egyesületnek, legyen szó akár arról, hogy valaki vállalja, hogy az utcán kóborló állatokat megeteti, vagy egy meghatározott időre befogadja azokat a kutyákat, macskákat, amelyek addig az utcán kóboroltak, de hatalmas segítség minden kiló állateledel és az anyagi támogatás is.

A befogott kutyák és macskák egy része az önkénteseknél talál ideiglenes otthonra, egy részüket egy városon kívüli objektumban helyezik el, mely a tulajdonukban van, egy részük pedig ideiglenes gazdiknál várja a gyógyulást és az új otthont.

– Ami a kóbor állatokat illeti, jelenleg Szabadkán sokkal jobb a helyzet, mint Szerbia más részein. A szabadkaiak nagyon humánusak, hiszen az egész város területén vannak olyanok, akik etetik a kóbor állatokat, így aztán Szabadkán nem látni sovány kutyát az utcán, ami viszont nem mondható el Szerbia más városairól. Ami nagyon fontos, hogy igen sok ember mozdult meg és próbál tenni az állatok sorsának javításáért, de sajnos még mindig vannak olyanok, akik kínozzák az állatokat, nem törődnek velük vagy kidobják őket az utcára, és ez ellen nem tehetünk semmit. Itt a városnak és az államnak kellene lépnie, valamint az illetékes szerveknek, elsősorban az állatorvosi felügyelőségnek – mondta az egyesület önkéntese.

Az Anima Szabadka folyamatosan feljelentést tesz azok ellen a polgárok ellen, akik nem tartják tiszteletben az állatvédelmi törvényt, és az állataik éheznek, szomjaznak, láncon tartják őket, miközben nincs egy hely, ahová behúzódhatnának az eső vagy a nap elől. Amennyiben a kutya tulajdonosa nem hajlandó együttműködni, az egyesület nem tehet semmit azonkívül, hogy értesíti a felügyelőséget, csakhogy az állatorvosi felügyelők nem reagálnak a feljelentéseikre, és ezek az állatok sokszor elpusztulnak, holott a felügyelőknek felhatalmazásuk van rá, hogy kötelezzék az állat tulajdonosát arra, hogy javítson a kutya életkörülményein, szabálysértési eljárást indíthatnak az illető ellen, mely pénzbüntetéssel jár, sőt el is vehetik az állatot a gazdájától, azonban semmi ilyesmit nem tesznek, így hiába a feljelentés, sokszor még csak ki sem mennek a helyszínre, attól függetlenül, hogy erre a törvény kötelezi őket – mutatott rá az egyesület aktivistája.