2024. március 29., péntek
KÖRNYEZETVÉDELMI TÁBOR LUDASON

Az elemek szelektív begyűjtéséről

A ludasi Ludas Matyi Művelődési Egyesület szervezésében csütörtökön az Eco-friends és Eco-kits Egyesület vendégszerepelt a környezetvédelmi és hagyományőrző táborban. A hat–tizennégy éves korú gyermekekkel az elemek szelektív gyűjtését ismertette Tóth Dénes nyugalmazott tanár. A tábor résztvevői öt csoportba válogatták az elemeket, a cél, hogy odahaza is különválogassák őket, elsősorban a tölthetőeket a nem tölthetőektől, és a többit, attól függően milyen elemekről van szó. A foglalkozás célja már kisgyermekkorban felhívni a figyelmet a környezetvédelemre, környezettudatosságra nevelni a gyermekeket és a fiatalokat, általuk pedig a szülőket is.

– Egy tölthető elem tíz évig használható folyamatos újratöltéssel. Az elemek, ha a hulladéktározóba jutnak, esőzések által belemosódnak tavaink vizébe, szennyezve vizeinket és élővilágukat – mondta többek között Tóth Dénes.