2024. március 29., péntek
BÁNÁT

Öntözőrendszerek épülnek az ittabéi határban

A megművelt területnek csupán a tíz százalékát öntözik jelenleg – Van olyan parcella, amelyen százszázalékos az aszály okozta terméskiesés

Igor Mirović tartományi kormányfő Nagybecskereken kijelentette, hogy augusztus közepén kezdődik az első öntözőrendszerek építése Vajdaság területén. A beruházást százmillió eurós hitelből valósítják meg, amelyet Szerbia az Egyesült Arab Emirátusoktól vett fel.

A Béga-csatorna Magyarittabénál (Fotó: Kecskés István)

A Béga-csatorna Magyarittabénál (Fotó: Kecskés István)

Bánátban elsősorban a kukorica és a napraforgó sínyli meg a nagy szárazságot. A jóslatok szerint a terméskiesés helyenként meghaladja a harminc százalékot is. Egyértelművé vált, hogy öntözés nélkül évről évre nehezebb lesz a mezőgazdasági termelés.
– Az első 12 projektum megvalósítása Vajdaságban kezdődik, különböző helyszíneken. Már megbeszéltük a Mezőgazdasági Minisztériummal a tervdokumentációk elkészítését az újabb helyszínekre is. Tekintettel a jelenlegi aszályra, ez jó hír, hiszen az időjárás nem kedvezett a termelőknek, a mezőgazdasági termelésnek. Ez az év volt talán az utolsó figyelmeztetés – mondta a tartományi kormányfő.
A magyarittabéiek megelégedéssel nyugtázták, hogy náluk is lesznek meliorációs munkálatok. A falu határában jelenleg a megművelt területnek ugyanis csupán a tíz százalékát öntözik.
– Megörültünk ennek a hírnek, mivel tudjuk, hogy milyen száraz év az idei. Akkora károk vannak a magyarittabéi határban amilyenekre évtizedek óta nem emlékezünk. Vannak olyan parcellák, amelyeken százszázalékos a terméskiesés. A gyökérzöldség, például amit még februárban elvetettek, a mai napig nem ért be a szedésre. A múlt héten kaptunk egy kis esőt, ez tart benne egy kis erőt, de nem nagy remény van arra, hogy ezt helyre tudjuk hozni. Az öntözőcsatornák építése pedig nemcsak a kertészeknek, hanem a többi gazdának is sokat jelent, hiszen az eddiginél jóval nagyobb területet tudunk majd öntözni – mondja Patai Attila kertész.
Valójában a falu határában meglévő esővíz-levezető csatornahálózat lesz átalakítva öntözőcsatornákká, mintegy hatkilométernyi hosszúságban, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy nem elég a csatornákat kiépíteni.
– Ezeket a jövőben is karban kell tartani. A termelők pedig, biztos vagyok benne, hogy élnek majd a lehetőséggel és locsolni fogják a terményeiket, mert nem sokat ér a munkánk, az összes termelésünk, ha nem tudjuk a növényt megvédeni, hogy kinevelje a csövet, a fejet. Így tehát a munkánk semmivé válik. Ez az állami támogatás nagyon pozitív dolog, a többi mirajtunk áll vagyis, hogy locsolunk-e, kihasználjuk-e a lehetőséget vagy nem – mondja Petes Béla gazdálkodó.
A Közép-Bánát vízügyi vállalatban közölték, hogy a munkálatokat Párdány csatornarendszerének építésével kezdik, ezáltal 762 hektár öntözésére teremtenek lehetőséget. A Jankahíd 1 és Jankahíd 2 rendszeren is dolgoznak majd, ennek köszönhetően 650 hektáron lesz öntözési rendszer, az Ittabé 1 rendszer révén pedig 665 hektárnyi termőföld válik öntözhetővé.