2024. március 28., csütörtök

Bunyevác nemzeti ünnep

Augusztus 15-én tartják meg a Bunyevác Nemzeti Tanács által szervezett Dužijanca központi ünnepségét

Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján a Ferencesek templomában ünnepi szentmisével kezdődik a Bunyevác Nemzeti Tanács által szervezett Dužijanca központi ünnepsége. A szervezők az előző évekhez hasonlóan az idén is gazdag programmal várják az érdeklődőket.

(Fotó: Archív)

(Fotó: Archív)

A bunyevác nemzeti kisebbség hagyományos ünnepének, a Dužijancának a programját szerdán sajtótájékoztatón ismertette Suzana Kujundžić Ostojić, a Bunyevác Nemzeti Tanács elnöke és Kata Kuntić, a Bunyevác Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságának tagja, a kulturális bizottság elnöke.

– A Dužijanca bunyevác nemzeti ünnep, egyike a régi pogány népszokásoknak, amelyeket őseink magukkal hoztak, és amely a mai napig kultúránk részét képezi. A Dužijancához kötődő népszokásaink a fennmaradáshoz, az aratáshoz kötődnek, az aratóünnepség által tulajdonképpen hálát adunk Istennek a jó termésért. Az ifjú párt idén a sándori művelődési egyesületben választják meg. A Dužijanca rendezvénysorozat még áprilisban kezdődött a búzaszenteléssel, és augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján a központi rendezvénnyel ér véget. Az időjárási viszonyok miatt az aratás az idén a szokásos időpontnál jóval előbb véget ért, de az aratóünnepséget mi ettől függetlenül, mint minden évben, Nagyboldogasszony napján rendezzük meg – mondta Suzana Kujundžić Ostojić.

(Fotó: Paszterkó Erika)

(Fotó: Paszterkó Erika)

Augusztus 15-én este fél hatkor a meghívottak a városháza előtt gyülekeznek, itt csatlakozik hozzájuk a Bunyevác Maticától induló ünnepi felvonulás. Este hattól a központi téren nagy kólóval ünnepelnek majd a bunyevácok. Kata Kuntić többek között elmondta, hogy tavaly több mint háromszázan kólóztak a téren. Fél hétkor megkoszorúzzák Blaško Rajić mellszobrát, este héttől pedig Dužijanca napja 2017 elnevezéssel díszülésre kerül sor a városházán, ahol az ifjú pár átadja az új kenyeret Suzana Kujundžić Ostojićnak. A díszülést követően az ifjú pár, valamint a magas rangú vendégek fiákerrel városnézésre indulnak, majd a Spartak étterembe érkezve csatlakoznak a bandašica kólójához, amivel véget ér a Dužijanca rendezvénysorozat.

Az eseményre Magyarországról is érkeznek vendégek, a tompai bunyevácok művelődési egyesülete, ezenkívül a csonoplyai bunyevácok, valamint a zombori és a szabadkai bunyevácok művelődési egyesületeinek képviselői is jelen lesznek a rendezvényen – hangzott el a sajtótájékoztatón.