2024. április 20., szombat

Eredményjelző a zentai vízilabdaklubnak

A VMSZ Ifjúsági Fórumának pályázata nyomán önkormányzati támogatással vásárolták meg a berendezést

A zentai vízilabdaklub a közelmúltban a helyi önkormányzat költségvetéséből jutott támogatáshoz egy új eredmény- és időjelző berendezés megvásárlásához. A mérkőzések lebonyolításához nélkülözhetetlen készülék átadása kapcsán vasárnap este a népkerti fekete medencénél Sztantity Szebasztián, a VMSZ Ifjúsági Fóruma zentai szervezetének elnöke, Burány Gábor, az Intellektus Ifjúsági Egyesület elnöke és Tóth László, a vízilabdaklub edzője számoltak be arról, miért volt szükség új berendezésre, és milyen forrásból találtak rá támogatást.

Tóth László elmondta, hogy tavaly már büntetést fizettek azért, mert nem volt megfelelő időjelzőjük, és ez az állapot tarthatatlan volt:

– Szinte lehetetlenné vált a játékjogunk, hiszen egy olyan régi készülékünk volt, amelyet már alig tudtunk üzembe helyezni. Tizenegy évvel ezelőtt készült, és órákat szenvedtünk, hogy egyáltalán üzemeljen, aztán meccs közben sokszor leállt. A szövetség meg is büntetett bennünket, úgyhogy a klub normális működéséhez mindenképp újban kellett gondolkodnunk, és most így, hogy az önkormányzattól megkaptuk a készülék árának a felét, megvásároltuk. Az új időmérőt Jagodinán készítették, és a bajnokság kezdetére üzembe helyeztük.

Sztantity Szebasztián elmondta, hogy amikor a tavalyi akciójuk során az uszoda kerítését festették át, jó kapcsolatot alakítottak ki a vízilabdaklubbal, akkor tudták meg, milyen komoly problémával küzdenek:

– Az ifjúsági fórum szerepe, hogy igyekezzen segítséget nyújtani a fiataloknak abban, hogy önszerveződjenek és közösségi életet éljenek. Úgy gondoljuk, hogy a sportklubok erre nevelnek, ezért támogatnunk kell őket a mi szerény lehetőségeinkhez mérten. Az ifjúsági politika támogatására az idén a zentai költségvetésben 600 000 dinár volt előirányozva, és ebből a vízilabdaklubnak 60 000 dinárt különítettek el. Tehát az ifjúsági tanácshoz kellett kérvénnyel fordulnunk, ők bírálták el, mennyire megalapozott a kérés.

Burány Gábor az ifjúsági tanács tagjaként elmondta, hogy a tanácsban a kérést mindenki egyöntetűen támogatta, és igyekeztek minél gyorsabban realizálni a dolgokat:

– Szerettük volna, ha már az általános iskolák közötti vízilabda-bajnokságra megérkezik az eredményjelző, de sajnos erre nem került sor, az első ligameccsen viszont már működött a berendezés.

Sztantity Szebasztián végezetül hangsúlyozta, hogy arra biztatja a fiatalokat, bátran keressék meg a VMSZ Ifjúsági Fórumát ötleteikkel, projektjeikkel, és ők lehetőségeikhez mérten támogatják őket akár emberileg, akár anyagilag.