2024. március 28., csütörtök

Lett is, meg nem is

Bácskossuthfalván körülbelül 70–80 százalékkal kevesebb gyümölcs termett – Körülbelül 12 hektárnyi borszőlő várja az őszi szüretet

Bácskossuthfalván és Pacséron hatalmas károkat okozott a falun kívüli gyümölcsösökben az áprilisi fagy és hó, a falun belül viszont bizonyos gyümölcsfajták – fagytól védett helyen – bőségesen teremtek. Fábrik Attila, a Rizling Gyümölcsészek és Szőlészek Egyesületének elnöke szerint átlagosan körülbelül 20–30 százaléknyi terméshozam lett ebben az évben a faluban és a szomszédos településeken.

Bácskossuthfalván és a települést körbevevő gyümölcsösökben ugyan pontos kimutatás nincs, hozzávetőlegesen a legszámosabb fa meggyből van, ezt követi a szilva és a barack.

Fábrik Attila, a Rizling Szőlészek és Gyümölcsészek Egyesületének elnöke (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Fábrik Attila, a Rizling Szőlészek és Gyümölcsészek Egyesületének elnöke (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

-Barackból körülbelül 7 holdnyit gondoznak a bácskossuthfalviak. A fagy mellett a moníliával is meg kell e gyümölcs esetében harcolni. Az őshonos, régi fák közül még maradt néhány, ezek nem igényelnek komolyabb gondozást. A hibrid fák gyümölcse – vagy maga a fa – szakszerűen alkalmazott vegyszerek használata nélkül tönkremegy. A faluban a régi fajták mellett – aminek sajnos már feledésbe merültek a megnevezéseik – a legelterjedtebb újabb barackfajta a Magyar legjobb, az Újvidéki 2-es, és az Újvidéki 6-os névvel jegyzett – mutatott rá Fábrik Attila.

Bácskossuthfalván szilvát körülbelül 8 holdon termesztenek, amíg a házak között egyes fák megroskadnak, a falun kívül szinte semmi termés nincs.

-Az utcákat járva azt látom, hogy az úgynevezett kásás szilva sikerült a legjobban, termésmennyiségben az idén a čačanska rodna következik. A többi szilvafajta, illetve a ringló nagyon megsínylette az áprilisi fagyokat – mondta el a Rizling elnöke.

A faluban körülbelül 800 csemege- és Vilmos körtefát nevelnek. Az alacsonyabban fekvő, vagy észak felől nyitott gyümölcsösök jobban megsínylették a tavaszi alacsony hőmérsékleteket, és gyakorlatilag a körülbelül 12 holdon termesztett meggyről is ezt lehet elmondani.

-Fajtafüggő volt például a meggy esetében is, hogy ki milyen hozammal zárta a szezont. Azok a körtések és meggyesek, ahol valamilyen szinten védve voltak, és később virágoztak, rekordtermést könyvelhettek el. A meggyet általában nyersen értékesítik, hazai felvásárlóknak adják el a termesztők. Egyre népszerűbb viszont a meggybor a faluban és szélesebb körben is – mutatott rá Fábrik Attila.

Eleve almafélékből kevés van a környéken, a meglévő fákat pedig – elsősorban a birsalmára gondolva – nagyon támadja az Erwinia, vagyis a tűzelhalás betegség. A bácskossuthfalviak híresek a boraikról is. Körülbelül 12 hektárnyi borszőlő – rizlingek, kékfrankos – várja az őszi szüretet. A bor mellett próbálkoznak a gyümölcsöt nyersen kedvelő vevőknek is eleget tenni, a közelmúltban egy hektár csemegeszőlőt ültetett egy illető – árulta el a gyümölcsészek egyesületének elnöke.

-Ami örömmel tölt el, hogy a borászatban-gyümölcsészetben jövőt látva több fiatal is próbálkozik az utóbbi időben. A faluban többen foglalkoznak borkészítéssel, versenyeken körülbelül 5-6 termelő sorozatos sikert ér el. Az egyesületünk célja, hogy valamennyi bácskossuthfalvi borásznak sikerüljön minőségében javítani a borán, pálinkáján. Ennek érdekében szeptembertől sorozatos előadásokat szeretnénk szervezni rangos előadókat meghívva.

A bácskossuthfalviak elsősorban nyersen szeretnék értékesíteni a gyümölcsöseik termését. Akik nem tudják – vagy nem akarják – ilyen módon eladni, igyekeznek pálinkának feldolgozni. A bácskossuthfalvi pálinkák pedig egyre fényesebb sikereket érnek el a rangos hazai és nemzetközi versenyeken.

-Szerbiában jelenleg előírások szabályozzák a pálinkafőző helyiségeket, a mennyiségre vonatkozóan nincsenek korlátozások. A hivatalosan bejegyzett pálinkafőzőnek a készítési folyamat minden lépéséhez egy-egy kicsempézett helyiséggel kell rendelkeznie. Tehát a padlót és a falakat kell lefedni burkolattal. Külön helyen kell a cefrét tárolni, a tisztázást vagy a pálinkát kibocsájtó kazán is különálló területen lehet felállítva, a tűztér nyílásától elválasztva, illetve a már kifőtt cefrének is egy erre előirányozott részre kell folynia, továbbá a kész pálinkát is egy különálló helyen kell tárolni – tudtuk meg a Rizling Szőlészek és Gyümölcsészek Egyesületének elnökétől.

Jelenleg az a helyzet a földművelésben, így a gyümölcsészetben is, hogy ha valaki nem nagy területen gazdálkodik, akkor nem tud boldogulni. A gyümölcsészek esetében legalább egy-két hektárnyi szőlő vagy egyéb gyümölcs termésére számítva lehet előrelépni – a megfelelő tárgyi eszközök birtokában. Bácskossuthfalván megmaradt a gyümölcsészet-szőlészet szeretete, jelenleg pedig az a helyzet, hogy ha valaki rátermetten tud a Mezőgazdasági Minisztérium vagy a tartományi és a Prosperitati pályázatoknak köszönhetően lépni, akkor megalapozhatja a jövőjét.