A kupuszinai Dienes Blanka, az újvidéki Színművészeti Akadémia másodéves hallgatója, harmadik alkalommal vesz részt a Tanyaszínház munkájában.
Blankától megtudtuk többek között azt is, hogy a Tanyaszínházat elsősorban a tapasztalatszerzés és a mozgalmas életforma miatt lehet szeretni. A színművészeti akadémián szerzett tudás mellett e színházi forma felbecsülhetetlen tapasztalattal gazdagítja a fiatal színművészeket, akik élményként élik meg a közös munkát. Blanka mosollyal az arcán számolt be az együtt töltött idő apró részleteiről.
– A próbafolyamat három hétig tart Kavillón, ahol úgymond kasztrendszerekben vagyunk. A lányok közül kerülnek ki a konyhások és kosztümösök. Amikor elkezdődik a turné, akkor a konyhások egyik feladata, hogy felszolgálják a palacsintát amit kapunk. Mi, kosztümösök pedig előkészítjük a jelmezeket, teregetünk. A fiúk között vannak az úgynevezett drótosok és a színpadosok. Ők készítik elő a színpadot. A turné folyamán minden egyes új településre érkezéskor sziesztaidőt tartunk, ekkor kicsit kipihenjük magunkat. Mindig előre adott az időpont, amikor hozzá kell fognunk a kosztümökhöz és a színpad körüli teendőkhöz. Ebben az időszakban mindig kávéval várnak a konyhások, hogy egy kicsit magunkhoz térjünk és azután mehet a munka – mesélte Blanka.
A Tanyaszínház negyvenedik szülinapjára az egész csapat izgatottan készült, az előadást mindeddig jól fogadta a közönség – számolt be beszélgetőtársunk.
– Nagyon szeretjük az idei előadást, mert rengeteg humor van benne, és eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptunk. Mindenki megpróbálta megtalálni önmagát az adott szerepben. Egyelőre nem unjuk, szeretjük ezt csinálni és örülünk a pozitív visszajelzéseknek.
Én Lujzácskát játszom. Igazából e szerepet ketten játsszuk, annak ellenére, hogy egy személyre íródott. A rendezőnek támadt egy ötlete, hogy ketten alakítsuk Lujzácska szerepét, mint egy ikerpár. Az egyik osztálytársammal játszom, és nagyon jól összeszoktunk. Végül is elég jól bírjuk a gyűrődést, annak ellenére, hogy nagyon nehéz egy szerepre íródott szerepet ketten alakítani, hiszen csupán egy szöveg adott. A rendező kérése pedig az volt, hogy ne nagyon osszuk fel a szöveget egymás között, sőt szólaljunk meg akár egyszerre is. Talán ez a legnehezebb, hogy össze tudjuk úgy hangolni, hogy érthető legyen a szöveg, amikor mindketten egyszerre beszélünk. Ezenkívül a hangsúlyozás összhangjára is oda kell figyelnünk, sőt, minden más egyéb apró részletnek is meg kell egyeznie. Nagyon érdekes volt megbirkózni e feladattal. Egy ilyen tapasztalat így az akadémia második éve után igazán sokat jelent, és rengeteget lehet tanulni belőle.
