2024. március 28., csütörtök

Kezdődik az öntözőrendszerek építése

Vajdaságban a napokban 4 öntözőrendszer építését kezdik meg az összesen tervezett 11-ből. Az Egyesült Arab Emírségeknél két és fél éve felvett 100 millió dolláros kölcsönből finanszírozzák az építést. Az összegre egyébként évi 1 százalékos kamatot számolnak fel.

Nataša Milić, a Köztársasági Vízügyi Igazgatóság megbízott igazgatója a Szerbiai Rádió és Televízió műsorában elmondta: a munka néhány napon belül kezdődik, és a tervek szerint 7–12 hónapig tart. A rendszer több mint 20 000 hektár vajdasági termőföld öntözését teszi lehetővé, és biztonságos termelést szavatol. Ilyen rendszereket építenek majd Közép-Szerbiában is, hogy országos szinten lehetővé váljon a földek 10-15 százalékának öntözése.

– Az Abu-Dzabi Fejlesztési Alap kölcsönéből az első szakaszban három projektumot finanszírozunk

Mačvában, Čačakon és a Pancsovai Rétben. Ezzel lendületet adunk a Közép-Szerbiában fontos helyet elfoglaló konyhakertészetnek és gyümölcstermesztésnek. A munkálatoknak ebben az első szakaszában az Emírségek által jóváhagyott összegnek csak a harmadát használjuk fel. Intenzíven dolgozunk az újabb rendszerek dokumentációjának előkészítésén is, amihez jövőre újabb anyagi eszközöket fogunk lehívni – mondta Milić. Mint elmagyarázta, először is elvezetik a vizet az öntözés alá kerülő parcellákhoz. Mivel most még a nagy rendszerek építését csupán a legnagyobb cégek engedhetik meg maguknak, a továbbiakban olyan módon változtatnak a vonatkozó törvényeken, hogy a kistermelők számára is hozzáférhető legyen az öntözéses gazdálkodás. Ez elsősorban a konyhakertészek és a gyümölcstermesztők számára kifizetődő. A maximális eredmények elérése érdekében fontos lenne a tagosítás.