2024. április 23., kedd

MagyarZó Pistike messéi

Most már tisztára olyan meleg van nálunk, mint Afrikában! Amama folyton a hőmérőt vizsgálgatja és ájuldozik a fokokon, atata pedig úgy hűsöl, hogy kiül a diófa alá, és állandóan locsolgatja magát a slaggal.

De már a víz is akadozik, mert túl nagy a fogyasztás.

- Nem hallottad a vízművek felhívását, Tegyula, hogy takarékoskodni kell a csapvízzel? – korholá őt amama. –Tilos a locsolás és az autómosás. Gondolni kell azokra, akik a tizediken laknak, és annyi vizük sincs, hogy feltegyenek egy kávéra valót. Mert csak hörögnek a csapok.

- Sajnálom, Tematild, de én is hörögni fogok, ha nem hűtöm le magam. Sőt, a hőgutát fogok kapni.

Jaés a hőségről jutott eszébe atatának egy afrikai vicc!

Az Afrika-kutató a dzsungelben megfigyeli, hogy az egyik tisztáson egy bennszülött állandóan veri a tam-tam dobot.

- Mit csinálsz? – kérdi tőle a tudós.

- Tudod, már hetek óta nincs víz a falunkban – feleli a fekete ember.

- Értem, akkor így könyörögsz az istenekhez esőért?

- Dehogy! – válaszolja sértődötten a bennszülött. – A szomszéd faluból hívom a vízvezeték-szerelőt.

A Zacseknak is van egy sztorija Afrikából, de nem ő járt ott, hanem a szomszédban lakó házaspár. Kilenc hónapja tettek egy körutat a fekete földrészen, és az asszonyka várandós lett.

Eljött az idő, és a férj izgatottan toporog a szülőszoba előtt, várja az eredményt. Hamarosan kijön az orvos és odalép hozzá.

- Uram, ha meg nem sértem, lenne egy kérdésem – mondja aggodalmaskodó arccal. – A kedves feleségét nem érte valami trauma mostanában?

- De, de! Amikor Afrikában voltunk, egy erdő mellett sétált, ahonnan kiszaladt egy színes bőrű férfi, és nagyon megkergette szegényt.

- Uram, attól tartok, hogy utol is érte.

Ebben az iszonyatos hőségben csak a politikusok állják a sarat, és kánikula ide, hőségriasztás oda, megállás nélkül folytatják a dialógust Koszovóról. Olyan hevesen vitatkoznak, hogy az már egymagában is felér a negyven fokkal.

- Bejött a Vucsics számítása – bólogata atata. – Mindenki a feladott házi feladaton rágódik, és oda se figyel a gazdasági helyzetre meg az életszínvonalra. Mintha attól függne a boldogulásuk, hogy milyen megoldást kínálnak fel a déli tartomány problémájára. Hogy közben továbbra is afrikai bérekért dolgozunk, az a kutyát se érdekli.

- Nem kell mindig szapulni a Vucsicsot, Tegyula – ellenkeze amama. – Elég baja lesz, szegénynek, hogy a sok javaslat közül kiválassza a legmegfelelőbbet. Már így is látom, hogy több tucatnyi elképzelést terjesztettek be.

- Megnyugtatlak, Tematild, hogy ő már tudja a választ, nem is kell meghallgatnia az ilyen-olyan véleményeket. Tudhatod, hogy eddig is mindenről egymaga döntött. Amondó vagyok, hogy csupán a látszat kedvéért rendezte meg ezt az össznépi társasjátékot, hogy mindenki kirukkolhasson az ötletével. Aztán majd bejelenti, hogy mi lesz a megoldás. Mennyit ismer el a koszovói realitásból, milyen engedményt hajlandó adni az albánoknak.

- Én meg azon röhögtem, hogy eddig mindenki hazaárulónak számított, aki megemlítette a realitás elismerését – fűzé hozzá a Zacsek. – Most meg ő maga vetette fel, hogy ideje lenne komolyan venni a kérdést. Már megint akkorát változott a véleménye, mint amikor Sejsej vajda leghűségesebb tanítványából egyik napról a másikra Európa-barát lett, és rögtön elfeledte Nagy-Zerbiát meg a Verőce-Karlovac-Karlobag határt.

- Azért nem kell bírálni egy politikust, ha nem mindig következetes és pozitív irányban módosítja állásfoglalását, Zacsek – figyelmezteté őt az én bölcs faterom. – Dicséretes az a kijelentése is, amit egy angol lap munkatársának adott, aki az ilyen nézetváltásokat vetette a szemére. Azt mondta: ő tényleg megváltoztatta véleményét, és ezt nem szégyelli bevallani, mert csak a szamár ragaszkodik makacsul a téveszméihez.

- Hát akkor igazán örülhetünk, hogy nem egy hosszú fülű makacs teremtmény vezet bennünket – kuncoga a Zacsek. – Egyedül amiatt vannak aggályaim, hogy mire a dialógus véget ér, megint észbe kap, és hallani sem akar a realitásokról. Mert nagy bölcsen úgy méri fel, hogy pártja ezt nem nézné jó szemmel.

Jaés a minisztériumban egy kulcspozíció betöltésére nyilvános pályázatot hirdetnek. Három pártkáder jelentkezik, behívatják és egyenként szólítják őket. Mind a három ugyanazt a kérdést kapja:

- Mennyi hatszor hét?

Az első így válaszol: – Uraim, addig nem mondhatok semmit, amíg meg nem érdeklődöm pártunk irányvonalát.

A második szerint az eredmény hatvanhét, a harmadik szerint negyvenkettő.

Összeül a bizottság, hogy kiválassza a legmegfelelőbb jelöltet. Hosszan vitatkoznak, végül a kollektív bölcsesség alapján úgy döntenek, hogy mindhármat alkalmazzák. Az elsőről ugyanis kiderült, hogy mindennél fontosabbnak tartja a párt irányvonalát, a második megelőzi a tömegeket, a harmadik pedig annyira közel járt az eredményhez, hogy valóságos tudósnak tekinthető!

A Zacsek arra panaszkodik, hogy nem engedték be a bíróság épületébe, mert ebben a nagy melegben lenge öltözéket viselt.

- Csak nem fürdőgatyában akart megjelenni a bíróságon? – korholá őt atata.

- Dehogy! Szolid rövidnadrág volt rajtam, a lábamon meg papucs. Erre a portás megmutatta az öltözködési kódexet, ami ezt tiltja a férfiaknál, a nőknél pedig a miniszoknyát, a forró nadrágot és a mélyen kivágott blúzt. Hát ne mondjam, hogy mit üzentem a kódex kitalálójának!

- Nincs igaza, Zacsek, mert a jó ízlés megköveteli a rendes öltözéket. Maga se örülne, ha mondjuk a postakisasszonyok magát bikiniben fogadnák, csak azért, mert kánikula van.

Jaés atata hallott egy viccet a jó ízlésről!

Egy moszkvai női lap pályázatot hirdet, hogy ki ismeri a legjobban a szovjet nőket. A nagy nőcsábászként ismert Szergej Szergejevics is jelentkezik, de a zsűri nem veszi figyelembe válaszait. Szergej erre felkeresi a szerkesztőséget, hogy reklamáljon.

- Igen, megkaptuk a válaszait, de sajnos, nem vehettük őket figyelembe – mondja a szerkesztő.

- No, de miért?

- Rögtön megmondom. Itt van például az első kérdés, amely így hangzott: hol a legfeketébbek a szovjet nők? A helyes válasz az lett volna, hogy a Kaukázusban. És erre maga mit írt be? A jó ízlésem tiltja, hogy kimondjam.

- A második kérdés így hangzott: Melyik asszonyaink legfontosabb szerve? A helyes válasz: a nőszövetség. És maga mit válaszolt? Jobb, ha nem mondom.

- Aztán itt van a harmadik kérdésünk: Mire vágynak a legjobban a szovjet nők? Világos, hogy a békére. Na, és maga mit válaszolt, Szergej elvtárs?

PISTIKE, következetes tanítvány és makacs tudós