Papp Dániel és a nyár derűje

Mák Ferenc

2017. augusztus 5., 18:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Papp Dániel volt talán az utolsó írónk, aki a XIX. század végén még teljes pompájában látta a Délvidéket. Gozsdu Elek hőseinek lelkét ekkor már megülték a pusztító őszi ködök, s miközben a Viktorok és Ivánok nehéz lépésekkel mérték a régi kastélyok megkopott erkélye alatt virágzó rózsalugasok közötti ösvényeket, látszott, hogy életüket kikezdte már a „nemes rozsda”. Ha a tekintetük a távolban a lemenő nap fényét kereste volna, eltakarták azt a vészjósló árnyak. Kartalon már régen lefelé fordították a Baán család ősi címerét, amikor Zomborban fényes ceremónia közepette éppen restaurálták a vármegyét: újraválasztották a honoráciorok népes társaságát. A vármegyeház zászlókkal ékesített erkélye alatt Szent Pál apostol szobra őrködött a táj békéje fölött, közben odafönn a gyűlésterem megtelt a vármegye három nemzetének fiaival. „Posztóba öltözött magyar, német, szerb parasztok közt jár a tizenöt főszolgabíró. Jaj, be szeretném őket látni egy csomóba! – írta Papp Dániel a Restauráció című elbeszélésében. – Tisztelt Magyarország, nincsen szebb látványosság, mint tizenöt főszolgabíró együtt, kivált még ha Popovics Sebő is velük van. Ő pedig velük van bizonyosan, mert ő a kvesztor a vármegyeházán, és mindenütt az, és igazi típusa a bácskai közéletnek. Mert származására és vezetéknevére délszláv ugyan, azonban a keresztneve már elmagyarosodott régen.” Gyümölcsöt termő kertek illatától terhesek Papp Dániel nyarai, mindössze könnyű kis prelüdiumai az ősznek, amikor azután az ország déli peremén rendre nagy és jelentős események történnek.

Papp Dániel

A nyár tehát még maga a béke, a derű, ősszel azonban a termőre fordult világ már mozgalmas, mint maga a nemzet történelme. A komiszáros hőse, az öreg csendbiztos, Raslics Tádé csendes nyári estén az ámbituson üldögélt, „nézegette a gazdasszonya violáit és gyönyörű kék füstöt fújt a levegőbe; olyant, aminő csak a futtaki dohányból származhatik. Az eperfán gyöngytyúkok sivalkodtak, János, a házi legény a kaptárok körül dolgozgatott. Tádé ki volt fáradva, és azon gondolkozott, hogy milyen szép dolog volna is az, ha az embernek nem kellene lóháton kerülgetni a járást, hanem ha mindig így nézegethetné a violákat, a méheket, a János hajdút, meg az eperfa sima, barátságos leveleit. És fújhatná a füstöt és lassan átvegetálhatna a mennyországba.” Hasonlóan békések a nyári esték az Al-Duna vidékén is, ahol Papp Dániel hosszabb időn át egy öreg kúria lakója volt, ahonnan a nyári ragyogásban gyönyörűség volt lenézni a gyümölcsfákkal borított völgybe. „A néni iskoláztatott is azután, és ha vakációra hazajöttem, a kúria hegyoldali kertjében pompás volt hűsölni. És még pompásabb volt a nénémmel sétálni; lenn a szilvásban, amelynek gyümölcseit mindig lelopták az oláhok, meg a Karas partján, ahol apró kis gyufaskatulya-malmok kelepelnek és oly szelídek, hogy szinte az ember vállára repülnek a füzesből a csókák. Sohase volt olyan jó dolgom, mint akkor, a néném piros napernyője alatt” – olvasom az önéletrajzi ihletésű A Chester-jelenet című elbeszélésben. S A rátóriak című regénye hősének alakját is így idézi meg az író: „mikor utoljára láttam Purcz Endrét, akkor még nyárnak szép virága nyílott, és a polgármester az időjárás esélyeinek megfelelően volt öltözködve”. De azért minden nyári verőfény ellenére, „nincs szebb, mint egy szeptemberi délelőtt, nincs szebb, mint egy szép lány, aki hervad”. Purczovics Helén homlokán, kit Purcz Endre tizenhat éve tétova rajongással imádott, már ott volt ez az őszi báj. Ugyanakkor egy távoli klastrom sárguló rekettyebokrai közt „verőfényben úszott a kántorbőjti szellő”, amikor az egykori sekrestyés fia Marcellusz lelki gondozójának meggyónta, hogy bizony ő is elkövette Mouret abbé vétkét.

Szántovay Pál, Az alügyész című novella hőse egy őszi reggelen kinézett szobája ablakán, s elégedetten konstatálta: „valami csudálatos tündér volt ez a meleg, fényes, őszi szellő”, mely azonmód eszébe jutott egy negyvenesztendős történetet. „Zsong körül a közgyűlési terem, középütt a remekbe faragott széken ül a főispán, mentéjén pompás korallgarnitúra, fenn a karzaton csipkés, selymes asszonyságok suttognak”, egyszerre mond valamit a táblabíró, és a főispán int a fejével az ifjú alügyésznek, aki fölegyenesedett, és így szólt: „méltóságos főispán úr, tekintetes karok és rendek, a tisztelt szónok úr ellen van szerencsém megindítani a széksértési akciót!” S ez az egy mondat azután végigkísérte hivatali életét, ezzel az egy mondattal megalapozta fényes karrierjét.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége
ript>