2024. március 28., csütörtök
KÖNYVBEMUTATÓ

Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai

Rendhagyó könyvbemutatót és író-olvasó találkozót tartanak ma 19 órai kezdettel a Szegedi Szépmíves Céh 32. Művésztelepén, Zentán, az Anna Panzióban (Radnóti Miklós utca 46–50.), ahol Bene Zoltán Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai című kötetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A szerző műfaji meghatározása szerint a kötet betyárpikareszk, 11 lazán összefüggő fejezetből álló prózafüzér, amely a pikareszk hagyományainak megfelelően építkezik. A könyv ismertetőjében foglaltak szerint a főhősben, Rózsasándorban nem nehéz ráismerni az egykori híres szegedi betyárra, Rózsa Sándorra, ám Rózsasándor és Rózsa Sándor nem azonos személyek. Rózsasándor sokkal közelebbi rokonságban áll a legendák Rózsa Sándorával, mint a valóságos betyárral. A kötet hangneme, hangulata, eszközei kapcsolódnak a népmesékhez, a betyárromantikához és a világirodalom egyik legjelesebb regényéhez, a Don Quijotéhoz is (például Rózsasándor elválaszthatatlan cimboráját Panzasándornak hívják).

„Bene Zoltánnak sikerült valami teljesen új, friss ízt adni az elcsépelt betyárkalandoknak, miközben megőrizte a történet óidőkbeli zamatát is, és érdemes, nemes Rózsasándorát nemcsak a Kukorica Jancsik, Háry Jánosok, Kakuk Marcik közé emelte föl, hanem egy füst alatt világirodalmi kontextusba helyezését is végrehajtotta a megfelelő párhuzamok felvillantásával” – írja a kötet kapcsán Jámborné Balog Tünde.

Bene Zoltán Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai című kötetének zentai bemutatójára a belépés díjtalan, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.