2024. április 19., péntek

Több környezetvédelmet érintő téma terítéken

Új igazgató a Dr. Hadzsy János Egészségház élén – Módosítások, kinevezések a képviselő-testület ülésén

A topolyai községi képviselő-testület tegnap tartotta meg sorrendben tizenegyedik ülését, amelyen ezúttal 34 képviselő vett részt. Az ülés programjában tizenkét napirendi pont szerepelt, kezdve az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadásával.

A tanácskozáson hallhattunk a Szabadkai Regionális Hulladéktároló Kft. 2017-es évre vonatkozó gazdálkodási programjáról, illetve a most esedékes első módosításról, ugyanis az alapítók éves költségvetési tervezeteinek módosítása kihat a hulladéktároló munkájára is. A jelen módosítás a topolyai helyi önkormányzat szempontjából nem jár plusz költségekkel. Mint azt a tervezet bemutatása során Kikity Andreától, a Kft. igazgatójától hallhattuk, a hulladéktároló előzetes tesztelése szeptember végén esedékes, amikor több dolgozó alkalmazása is aktuális lesz, míg a próbaüzemelésre a tervek szerint október végén kerül sor. A Társaság ez év december 21-én kezdi meg önálló működését. A képviselő-testületi ülésen az is szóba került, hogy mivel egy teljesen új dologról van szó, nagy szükség van arra is, hogy megfelelő módon tájékoztassák a polgárokat, hisz ez minden háztartást személyesen is érint. A regionális hulladéktároló működésével párhuzamosan az eddigi szeméttelep(ek) felszámolásának is meg kell történnie, és az így felszabadított terület szanálása a helyi önkormányzat feladata lesz. Mint megtudtuk, Topolya már kidolgozott tervvel rendelkezik ezzel kapcsolatban, viszont az állapotok és a vonatkozó törvények változása miatt ez több változtatást igényel. A jelenlegi szemétlerakóhelyek rendezése hatalmas összegeket vesz igénybe, így elvégzéséhez állami, vissza nem térítendő eszközökre is szükség lesz.

A tegnapi tanácskozás során a képviselők elfogadták a problémákkal küzdő Dr. Hadzsy János Egészségház közelmúltban kinevezett megbízott igazgatója, Tóth Zsuzsanna okleveles közgazdász felmentését, és a helyére dr. Lestár Kálóczi Dóra pszichiátert nevezték ki. Az egészségház témája a képviselői kérdésekben is megjelent, hisz a mai napig nem tudjuk, hogy pontosan mikor és hol keletkezett a több, mint százmillió dináros tartozás, illetve jelenleg hogy állnak a megfizetések.

A tegnapi ülésen mindezek mellett határozat született a Komgrad Kommunális, Lakásügyi és Építési Közvállalat, valamint a Piac Piacfenntartó és Szolgáltató Közvállalat igazgatójának kinevezésére vonatkozó nyilvános pályázat lebonyolításáról, a felügyelőbizottsági tagok felmentéséről, illetve kinevezéséről, valamint a Rendkívüli Helyzetek Községi Törzskarának megalakításáról szóló végzés módosításáról.

Az ülés végén a képviselők feltehették kérdéseiket, amelyek elsősorban a környezetvédelmet (a Žibel cég nyitott rakterű tehergépkocsijai), a demográfiát és a játszótereket (ki az illetékes a fenntartásukban?) érintették, ugyanakkor szóba került a vízhiány is, amelynek jelei egyre inkább megmutatkoznak a szállásokon, ahol egyre kevesebb a víz, és egyre égetőbb lenne a lakosok, és elsősorban a mezőgazdasági nagybirtokok vezetői figyelmének felkeltése a víz ésszerű használatára.