2024. március 29., péntek

Nem minden művészet zene

Színház, tánc és társadalmi aktivizmus a Szigeten

Néhány napja sokkolta a rajongókat a hír: a szombat esti műsorsávban két előadó is lemondta a fellépést a Szigeten. Így azok, akik Rita Ora vagy (és ebből lesz a több) a Clean Bandit miatt vettek napijegyet, nem láthatják kedvenceiket. Az előbbi helyettese megvan: Iggy Azalea lép fel helyette. Azok, akik a Rockabye-ozni szerettek volna, még nem tudják, mire számítsanak: a Sziget honlapján rendületlenül áll a „coming soon”-felirat. A Sziget azonban, mint tudjuk, nem csupán zenei fesztivál. Gerendai Károly, a Sziget (akkor még) tulajdonosa tavaly azt nyilatkozta: a zenei világon már nincs mit fejleszteni. A hangulaton és a környezeten kell dolgozni, mert az adja meg a fesztivál smekkjét. Jöjjön tehát néhány újdonság és néhány jól bevált program az alig pár nap múlva startoló Szigeten.

A legszembetűnőbb az új, tulajdonképpen mozgó színpadnak minősülő fesztiválhajó, a Sziget 25 Cruisin’. Harminc nyugágy és hatvan babzsák társaságában lehet Dunának menni ezen a mozgó helyszínen, amely a tervek szerint még Budapest látványosságaival is szembesít, mindezt a délelőtti órákban, hogy az esti programmal ne keveredjen.

Az eddigi években is fel-feltünedeztek mozihelyszínek a fesztiválon (e sorok szerzője sosem felejti el, milyen volt hajnali négykor először egyben végignézni a Kill Bill két részét a száraz fűben), sőt, a Cinema Hungary helyszín sem újdonság, ám az ideinél hangsúlyosabban a Magyar Filmalap még nem jelent meg a rendezvényen. Szabadidőnkben olyan új mozialkotásokat tekinthetünk meg, mint a Testről és lélekről vagy a Kincsem, de nem maradnak ki a magyar filmművészet olyan klasszikusai sem, mint a Macskafogó vagy a Moszkva tér.

Az előadóművészetek mindig is gerincét képezték a Sziget nem-zenei programjainak. A néhány év alatt hihetetlen népszerűségre törő Cirque de Szigetnek csúcséve talán tavaly lehetett, amikor az Európa-szinten is egyre népszerűbb ReCirquel szolgáltatta az esti show-t. Idén ők csupán fájó hiányként jelentkeznek, de a cirkuszi sátor így is tele van jobbnál jobb programokkal. Kanadából, Kínából, Spanyolországból, Olaszországból érkeznek az állandó nap közbeni és esti programot nyújtó társulatok, de Magyarország is több formációval képviselteti magát.

A már évek óta a Fidelio által üzemeltetett Színház- és Táncsátor valaha a magyar ajkú közönséget szólította meg, ám mostanra a törekvések a nemzetköziség felé tolták el a programot, és mint tudjuk, kevés annyira nemzetközi színházi forma van, mint a mozdulat. Minőségi tánc- és alternatív előadásokkal készül hát a Sziget színházi programja, ahol éppúgy fellép Duda Éva társulata, akár az installációs performer-bábszínész Márkus Sándor, vagy a spanyol, francia, izraeli, kubai, ausztrál társulatok, és még délutáni vezetett alvásszínház is lesz. A színházi program azonban a sátor határainál nem ér véget: ismét lesz Vándor Vurstli játékokkal, bűvészekkel és marionett-színházzal, és itt lesz a spanyol–francia koprodukcióban született Latalaya is, amely napjában többször is előadja látványos nagy utcaszínházi produkcióját.

Az Art and Freedom névre hallgató művésztelep több mint ötven műalkotást helyez el a Sziget területén, de a koncentráció természetesen a többnyire interaktív Art Zone-ban lesz, ahol már eddig is kiélhette a kreativitását, aki a tűző napon nem az alvásról és a sörről álmodik.

A zene és a színház határmezsgyéjén imbolyog a Papageno opera- klasszikus zenei és jazz-színpad. Este jazzkoncertek és hasonló nyalánkságok várják az érdeklődőket (példának okáért Harcsa Veronikával), de opera-klasszikusok rövid, lényegre törő előadásait is megtekinthetjük náluk.

A Magic Mirror valamikor „csupán” a melegek és heterók vegyes színtere volt, amely a tolerancia nevében rendezett fergeteges bulikat. Néhány éve azonban a „nemzetköz” bevonásával sokkal több lett ennél: a délután a legjobb queer kisfilmek vetítésével kezdődik, a legnagyobb filmfesztiválok ajánlásával, majd panelbeszélgetések következnek. Idén a házigazda a neves brit stand-upos Dave Thompson, őt pedig minden este másik őrült társulat követi – lesz itt a queer punktól a cirkuszi produkcióig minden.

Az Afro-Latin falu valaha a kirakodóvásárok helyszíne volt, ám mára sokkal több lett ennél: workshopok, tanulás helyszínévé alakult a bazár. A nap jógával kezdődik, ám a program az egzotikus táncok egész sorát tartalmazza. Elsajátíthatjuk a szalsza, a karib-szigeteki táncok, az afrikai táncok és az egyiptomi hastánc alapjait, capuerázhatunk és dobolni tanulhatunk, mindezt remek hangulatban, színes rongyok közé zárva. Hasonló a Cöxpon Sziget Beach vagyis a rendezvény külön bejáratú strandjának programja is, ahol játszóházak, önismereti játékok, jóga, táncterápia, energetikai kezelés és tűzzsonglőrködés emeli a nap fényét, mindezt a chill jótékony zsongása jegyében, sok-sok babzsákkal és szőnyeggel.

Az olyan népszerű helyszínek mellett, mint a Múzeum Negyed, a Ji Csing Labirintus vagy a Luminárium, természetesen ismét egy egész utcát szentelnek a Civil Sziget jelenlétére. Az egész délutánokat elraboló helyszín több mint hetven standdal áll ki az emberi jogokért: a nők ellen elkövetett erőszak elleni kiállástól a fogyatékkal élők és a közgazdaságtan megkedveltetéséig terjedő skálán lehetetlen nem megállni valahol egy játékra vagy egy beszélgetésre. Arról nem beszélve, hogy Szitizennek lenni egyet jelent azzal, hogy társadalmi szerepvállalásban vesz részt az ember...