2024. március 29., péntek

Újabb tűzeset Negotinnál

Mionicénél sikerült eloltani a lángokat

Tegnap sikerült ellenőrzés alá venni a Mionice környékén pusztító tüzet, de időközben Negotin környékén is tűz keletkezett, mintegy 150 hektár területen kellett a tűzoltóknak megakadályozniuk a lángok terjedését – jelentette be Goran Nikolić, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi osztályának munkatársa.

A Szerbiai Rádió és Televíziónak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a mionicai önkormányzat vezetősége idejében és nagyon jól reagált, a veszélyeztetett területeken rendkívüli állapotot hirdetett meg. Sikerült a tűzoltáshoz szükséges mechanizációt beszerezni és igénybe venni, hogy megfékezzék a tűz további terjedését.

Negotinnál a katonaság segítségét vették igénybe a tűzoltásnál. A Szerbiai Katonaság HT–40 helikoptereit vetették be Urovicánál, Kladovo és Negotin között, ahol még szerdán késő délután keletkezett a tűz. A helikopterek csütörtökre virradóra 8 vízbombát dobtak ki, vagyis mintegy 16 ezer liter vizet használtak fel az oltásnál.

Goran Nikolić elmondása szerint Negotinnál 150 hektár területen terjedt szét a tűz, elsősorban száradt füves területek, bokrok, cserjék váltak a martalékává. Az oltásban tegnap már egy orosz helikoptert is bevetettek.

Nikolić elmondta, hogy mindaddig, amíg Szerbia területén érvényben van a meteorológiai vörös riasztás, a katasztrófavédelmi osztály munkatársai készenlétben állnak, hogy tűz esetén gyorsan reagálhassanak. Mint kiemelte, nagyobb tűz esetén a veszélyeztetett területeken akár rendkívüli állapotot hirdethetnek ki. Szavai szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy Kelet-Szerbiát fenyegeti leginkább a tűzveszély, hiszen kevés a lakosság, így a tűz kialakulását sem tudják kellő időben észrevenni.

MÉG NINCS VESZÉLY

A szakemberek egyelőre nem gondolkodnak a rendkívüli állapot meghirdetéséről az országban, de a magas hőmérsékletek miatt minden önkormányzat készenlétben áll, hogy idejében megfékezhessék az esetleges tűz terjedését. A forgalmas területeken ivóvíztartályokat állítanak majd fel a lakosság számára.

A mentőállomásokon arra kérik a polgárokat, hogy ha tehetik, 10 és 16 óra között ne tartózkodjanak a napon.

VÖRÖS RIASZTÁS AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN

A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet tegnap Belgrád és Nyugat-Szerbia területén vörös meteorológiai riasztást hirdetett ki, de mától az egész ország területén érvényben lesz a vörös riasztás, mivel trópusi forrósággal kell számolni.

A meteorológiai vörös riasztás a veszélyes időjárást jelzi. A Hidrometeorológia Intézet honlapja szerint olyan veszélyes időjárási jelenségekkel lehet számolni a következő napokban, amik az emberek és az állatok egészségét is veszélyeztetik.

Az előrejelzések szerint augusztus 9-ig nagyon meleg lesz, a hőmérséklet elérheti a 35–39 Celsius-fokot is, a hétvégén azonban egyes településeken akár 41 fokot is mérhetnek. Melegek lesznek az éjszakák is, a hőmérséklet meghaladja a 20 fokot is. Igazi trópusi időjárás várható.