2024. március 28., csütörtök

Kalandozás a filmkészítés világában

Az elmúlt héten tartották meg a Mayfly Filmklub idei nyári táborát

Animációs és kisjátékfilmek, valamint egyéb alkotások is készültek a Mayfly Filmklub idei nyári táborában, amely a hétvégén ért véget a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban. A tizenharmadik alkalommal életre hívott rendezvényre Vajdaság szinte minden részéről érkeztek résztvevők, akik igen izgalmas tapasztalatokkal gazdagodtak a közös munka során.

Leikauf István, a Mayfly Filmklub elnöke magyaráz a fiataloknak (Máriás Endre felvétele)

Leikauf István, a Mayfly Filmklub elnöke magyaráz a fiataloknak (Máriás Endre felvétele)

– Azért jelentkeztem a táborba, mert még a középiskola első osztályában volt multimédiaóránk, amely nagyon felkeltette az érdeklődésemet, és szerettem volna továbbfejleszteni az ott szerzett tudásomat. Amikor először jártam itt, akkor főként a vágással foglalkoztam, idén elsősorban az operatőrködéssel, ugyanakkor sokat tanultam az animálásról is, valamint a vágással kapcsolatos ismereteimet is bővíthettem. Számos maradandó élménnyel gazdagodhattam a tábor ideje alatt, hiszen sok hasonló érdeklődési körű fiatallal találkoztam, akikkel mind a közös munka során, mind a szabadidőnkben nagyon jól éreztük magunkat – mondta el lapunknak Mancfeld Egon, az adai Műszaki Iskola tanulója. – Azt még nem tudom, hogy a jövőben mennyire lesz meghatározó az életemben a filmezés, azt viszont igen, hogy nagyon élvezem. Persze most még amatőr szinten foglalkozom vele, de remélem, hogy évek során még nagyon sokat tudok fejlődni – fejtette ki Egon.

Mindebben Nyilas Orsolya is egyetértett vele, aki a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanulójaként harmadik éve visszatérő résztvevője a tábornak.

– A Bolyai Filmműhely tagjaként kerültem a táborba, amelyet már első alkalommal is nagyon élveztem. Idén a televízió-műsorok készítésének folyamatába is belekóstolhattunk, amit valamennyien nagyon élveztünk, akárcsak a filmezést. A kisjátékfilmemet saját magam rendeztem, ezért nagyon büszke vagyok rá. A felvételek során többféle kamerát is használtunk, hiszen a filmben egyrészt három színész játszik, másrészt tele van autós jelenetekkel, amelyeknek a leforgatása és a vágása is komoly feladatot jelentett. A filmkészítésben a rendezést szeretem a leginkább, mert szeretem kitalálni az új dolgokat, a vágást pedig azért kedvelem, mert annak során sokféle effektust ki tudok próbálni – fogalmazott Orsolya, aki elmondta, a pályaválasztását nem feltétlenül határozza majd meg a filmkészítés, de szeretné, ha hobbiként mindig jelen lenne az életében.

Az önkifejezési lehetőség megteremtése az egyik legfőbb céljuk a tábor oktatóinak, akik a szakmai ismeretek mellett a fiatalok kreativitását és látásmódját is szeretnék fejleszteni, rámutatva számukra egyebek mellett azokra a manipulációs technikákra, amelyeket a filmkészítés során alkalmazni szoktak.

– A tábor idén is a megszokott módon zajlott, a fiatalok először egy kis elméleti képzésben részesültek, majd a gyakorlatban is kipróbálhatták a filmkészítés folyamatát, aminek során teljesen szabadon engedhették a fantáziájukat. Az idén is voltak vendégdiákjaink, tehát nemcsak a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanulói vettek részt a munkában, hanem más intézmények tanulói is, köztük olyanok, akik még csak most indulnak középiskolába. Annak ellenére, hogy ők teljesen kezdők voltak, nagyon jól együtt tudtak működni a tapasztaltabb résztvevőkkel, így velük közösen készítették el a filmjeiket, amelyek igen jól sikerültek – emelte ki Póth Imre, a Bolyai Filmműhely és a nyári tábor oktatója. – A tapasztalataink azt mutatják, hogy a fiatalok a kisjátékfilmeket szeretik a legjobban, emellett természetesen más műfajú alkotásokat is szívesen készítenek, a lényeg az, hogy ezáltal felszínre juttathassák a bennük rejlő kreativitást – tette hozzá Póth Imre, aki nagyon hasznosnak nevezte a nyári táborokat, hiszen ezek a rendezvények minden évben kiváló lehetőséget kínálnak arra, hogy azok a fiatalok, akik érdeklődnek a filmkészítés iránt, ám a mindennapok során túlzottan elfoglaltak, kizárólag a filmekkel foglalkozzanak.

A Mayfly Filmklub nyári táborának szervezői ennek jegyében idén igyekeztek minél sokrétűbb fejlődési lehetőségeket nyújtani a résztvevők számára.

– A nyári tábort egykor Horváth Mihály és Póth Imre tanár urak indították el; mi, az egykori tanítványaik pedig megpróbáljuk tovább éltetni, ami évről évre nehezebb, mivel folyamatosan csökken a támogatások mértéke, és egyre nagyobb erőfeszítéseket jelent számunkra az is, hogy kielégítsük a fiatalok növekvő igényeit. Mindennek ellenére a táborban idén is igen színvonalas munka folyt, a fiatalok mindvégig lelkesen és odaadóan dolgoztak, amit az elkészült filmek is kiválóan bizonyítanak. Az egy hét alatt különféle műfajú alkotásokat, köztük kisjátékfilmeket, animációs filmeket, sőt werkfilmet is készítettek, emellett a televíziós szakmába is megpróbáltuk bevezetni őket, hiszen a rögtönzött stúdiónkban élő műsorokat készítettünk, amit valamennyien óriási izgalommal vártak, és azután igencsak élveztek is – magyarázta Leikauf István, a Mayfly Filmklub elnöke, aki nem tagadja, a technikai fejlődéssel sem könnyű lépést tartaniuk.

– A technikai fejlődés már a mi időnkben is viszonylag gyors volt, mostanra viszont olyan óriási sebességet ért el, hogy egy-két év alatt olyan gyökeres változások következnek be, amivel szinte lehetetlen lépést tartani, mert az újabbnál újabb eszközök beszerzése komoly anyagi befektetést igényelne. A mai fiatalok már szinte beleszületnek ezekbe a dolgokba, az életük szerves részét képezik, ezért értelemszerűen teljesen másként állnak hozzá a változásokhoz, mint mi, akik tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt kezdtünk filmezéssel foglalkozni, akkor, amikor még annak is örültünk, ha egy jobb minőségű fényképezőgépet foghattunk a kezünkben. A nehézségek ellenére természetesen arra törekszünk, hogy tovább éltessük a nyári táborok hagyományát, és a filmklub emellett az egész év folyamán igyekszik minél sokrétűbb és szerteágazóbb tevékenységet kifejteni – szögezte le Leikauf István, aki örömmel újságolta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is ők közvetítik majd a Tanyaszínház előadását augusztus 12-én Zentagunarasról, ezáltal azok is élőben láthatják majd az idei produkciót, akik a turné egyik helyszínére sem tudtak ellátogatni.

A Mayfly Filmklub idei nyári táborának létrejöttét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács és Zenta község önkormányzata, valamint a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium támogatta.