2024. március 28., csütörtök

András a Nemanjićok között

Mess Attila szabadkai színművész alakította II. András királyt a nagyszabású szerb sorozatban

A Nemanjićok című, 12 részes sorozat forgatása a napokban ér véget. A Szerbiai RTV produkciójában Mess Attila színművész II. András magyar királyt alakítja. Mint megtudtuk, Mess Attilát egy szabadkai színészkollégája ajánlotta a belgrádi castingügynökség figyelmébe. A kolléga túl fiatal volt a szerephez, mert középkorú, szakállas magyar színészt kerestek II. András szerepére.
– Bár el kell mondjam, hogy az idegen karakterek is szerbül beszélnek a sorozatban, így minden generáció könnyebben követheti a sorozatot, és az enyhe akcentus, amellyel a szerb nyelvet beszélem, kölcsönöz némi idegen tónust a karakternek. II. András király szerepe nagyságában nem akkora, hogy konkrét karakterépítést engedne a sorozatban. Történelmi tény, hogy a magyar király valamelyest hozzájárult a szerb király trónra jutásához, mint ahogyan az is, hogy a két uralkodó között létrejött megállapodás értelmében annak fejében, hogy András nem támadja meg a szerbeket, jogosult a szerb királyi címre bizonyos területeken. A Nemanjići sorozat természetesen történelmi tényeken alapul, de korántsem egy dokumentumfilm-sorozat készül, inkább drámai sorozat. A történelmi hűség András és a Nemanjićok esetében is tiszteletben tartatott, de nyilván csak azokat a momentumokat ragadja meg, amely a szerb történelem szempontjából izgalmas, s ez így is van rendjén. Mindennek tudatában kellő szabadságot adott a rendező a karakterformáláshoz, amely ebben az esetben egy kételkedő, már-már cinikus, de mindenképpen erőskezű és határozott uralkodó megformálására nyújtott teret. Terjedelmében kisebb szerepről van szó, nyilván néhány konkrét árnyalattal kell jellemezni a figurát és mindenképpen szerencsés körülmény, hogy magyar színész alakíthatja András királyt. Ez egyáltalán nem bevett szokás a sorozatok vagy filmek készítésekor, de a rendező jól belátta, hogy ez az irány izgalmasabbá teheti a jelenetet, a két uralkodó közötti dialógust, hiszen minden nép más habitusú kissé. Sikerült a jelentben kellőképpen ellenpontozni Stefan és Sava karakterét is, akikkel a jeleneteimben találkozom – mondta el a szerepéről beszélgetőtársunk, aki Vojin Ćetkovićtyal és Dragan Mićanovićtyal, két remek és közismert szerb színésszel forgathatott együtt.

Mint hallottuk, hatalmas odafigyeléssel és nem kevés pénzből készült a Nemanjić család 230 éves uralkodását bemutató sorozat. Hatalmas díszletek épültek különböző helyszíneken a forgatáshoz.

– Egyetlen előreláthatatlan dolog hátráltatta a forgatást: a szendrői várban tervezett forgatást a májusi áradás megakadályozta, és ez átkerült július végére. Ez annyiban komplikálta a helyzetet, hogy addigra én már Máltára költöztem, ott dolgozom most, így vissza kellett jönnöm leforgatni a hiányzó jelenetet. Ez ugyan fárasztó volt kissé, de mindannyian jót mulattunk rajta. Szó mi szó, remekül befogadott a stáb, számukra is legalább annyira egzotikumnak számítottam, mint amennyire a rendező reményei szerint a néző számára is az lesz a sorozatban megjelenő néhány más nemzetiségű színész. Az utóbbi években már nagyon keveset foglalkoztam az eredeti hivatásommal, hiányzott az alkotói folyamat, jó volt látni és tapasztalni a stáb és a kollégák elhivatottságát és visszatérni egy kicsit. Pláne, hogy látszik, mekkora erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy siker legyen a sorozat első évada, és a már tervezés alatt álló folytatás is.