2024. március 29., péntek

Kompozíciók és az élet

A hétvégén nyílt meg a topolyai Művésztelep 2016. évi táborában készült alkotásokból álló tárlat az Art Galleryben.

Zsáki István, a Topolyai Művésztelep vezetője köszönti a kiállításmegnyitó közönségét (Benedek Miklós felvétele)

Zsáki István, a Topolyai Művésztelep vezetője köszönti a kiállításmegnyitó közönségét (Benedek Miklós felvétele)

A tárlaton huszonhárom alkotó műveit tekinthették meg az érdeklődők. A kiállító képzőművészek nemcsak szűkebb pátriánkból érkeztek a telepre: a topolyaiakon, szabadkaiakon, újvidékieken és más vajdasági városokból érkezetteken kívül belgrádi, magyarországi (veszprémi, balatonalmádi, budapesti) és szlovéniai (Slovenske Konjice-i) képzőművészek is részt vettek azon a művésztelepen, amelynek témája a kompozíció volt, de akadt olyan szerző is, aki nem ragaszkodott a megadott tematikához. A hétvégén megrendezett kiállításmegnyitón Zsáki István, a Művésztelep vezetője köszöntötte az egybegyűlteket. Nyitóbeszédében kiemelte, hogy a művészek, akik ceruzát vesznek kezükbe, akik írnak vagy rajzolnak, mind a jövőt írják. Hangsúlyozta azt is, hogy a kompozíció végigkíséri az ember életét, kezdve attól, hogy reggel eldöntjük, milyen ruhát öltünk fel, de egy szoba berendezése vagy egy kert kialakítása is egy teljes kompozíció létrehozását jelenti. A képzőművészetben ez a vonalakkal, színekkel, formákkal és felületekkel való játékot jelenti. Zsáki emellett arra is kitért, hogy a 23 résztvevő közül nyolc olyan vendégművész is részt vett a művésztelepen, akik korábban még nem, és az újonnan érkezők új szemléletet hoznak, más tudást, más szokásokat képviselnek, és ezáltal magát a Művésztelepet is alakítják, gazdagítják. Csakúgy, mint a városunkat, amely így folyamatosan újabbnál újabb alkotásokkal lesz gazdagabb. A tárlat augusztus végéig tekinthető meg Topolya Község Múzeumának alsó termeiben.