2024. április 19., péntek

Egyetértéssel a jövő szolgálatában

Óbecse község napja alkalmából tegnap heten vehették át a község éves díját

Tegnap, az egyenjogúság napján ünnepelték a község napját Óbecsén: 1774-ben Mária Terézia ezen a napon erősítette meg a kiváltságokról szóló második rendeletével a Tisza menti koronakerület lakosságának adott kiváltságokat, és azokat a nem szerb lakosságra is kiterjesztette. 

Az első sorban a községi díjazottak (Fotó: Fehér Rózsa)

Az első sorban a községi díjazottak (Fotó: Fehér Rózsa)

A megjelenteket Kinka Erzsébet, a községi képviselő-testület elnökhelyettese köszöntötte, aki többek között elmondta: az önkormányzat számos terve valósult meg az utóbbi időben, és ezek a fejlesztések, építkezések mind a jövőt szolgálják. Dragan Tošić polgármester felszólalásában arra tért ki, hogy Óbecsén példaértékű egyetértésben dolgoznak az emberek, többek között ennek is köszönhető az, hogy az elmúlt egy évben egymilliárd dinár érkezett felsőbb szintekről a községi kasszába, amivel sikerült megduplázni a költségvetést.
A községháza dísztermében megtartott díszülésen az ünnep alkalmából kiosztották a község éves díjait. A plakettet az idén is heten vehették át: Nikola Džigurski röplabdaedző a férfi röplabdasportban elért sikereivel, Siniša Košutić, a Sojaprotein részvénytársaság vezérigazgatója szociális és társadalmi felelősségvállalásával, az óbecsei Rotary Klub a vakokat és gyengén látókat támogató Tandem-projektumával, Goran Dumanović, az óbecsei Đido népdal- és néptáncegyüttes művészeti vezetője a néphagyományok és a kulturális örökség ápolásával, a Gerontológiai Központ minőségi és professzionális szolgáltatásaival, a Szelence néptáncegyüttes a magyar népszokások megőrzésével, Fuderer László plébános kulturális, oktatási és humanitárius tevékenységével érdemelte ki az elismerést.
Az ünnepségen részt vett Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár, Goran Ivančević, a tartományi kormány regionális fejlődésért, nemzetközi kapcsolatokért és önkormányzatokért felelős titkárhelyettese, Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselője, Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap  igazgatóhelyettese, Szilágyi Miklós, a Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Bizottságának az elnöke, valamint több testvérváros küldöttsége is.