2024. április 20., szombat
TENISZ

Évtizedes minimumon

A sérülésnek, a gyöngébb eredmények sorozatának és az idény hátralevő része kihagyásának a következménye, hogy Novak Đoković tíz év után először nem a ranglista négy legjobbja között foglal helyet. A tegnap kiadott listán, miután levonták a tavalyi kanadai 1000 pontot, Đokovićot már nemcsak a nagy négyes többi tagja, Andy Murray, Rafael Nadal és Roger Federer, hanem Stan Wawrinka is megelőzi. A fentiek miatt lesz ez még rosszabb is, hozzávetőleges számítás szerint Đoković az év végéig a 15–16. helyre csúszik le, és ott várja be az új idényt, amelyben tervei szerint megint győzelmeket és haladást jegyezhet.

A tegnap kiadott listák élmezőnyében nincs más jelentősebb változás, és a többi szerbiai és magyar teniszező sem jegyzett nagyobb haladást vagy visszaesést. Aleksandra Krunić járt élen, hisz kilencet javított, és 87., míg Györe László, aki a múlt héten robbant be a 100 legjobb közé, három helyet csúszott vissza, és most a 94. helyen van.

Az e heti szereplést Miomir Kecmanović kezdte a kínai Csengduban, és az ausztrál Dayne Kelly feletti győzelmével a challenger 1. fordulójában legalább 8 helyet halad. Ha a 2. fordulóban legyőzi a ranglistán 551. kínai Csang Zsizsent, még 15 pozíciót léphet előre, amivel egészen megközelítené a 300 legjobbat.

Dušan Lajović a kitzbüheli ATP-tornán a selejtezős német Max Martererrel kezdett. Szoros csatában az ópázovai nyert, és a 2. fordulóban a 4. kiemelt francia Gilles Simonnal játszik.

KITZBÜHEL. – A férfitorna 1. fordulójában: Lajović–Marterer 7:5, 7:6, Sousa–Juzsnyij 6:7, 7:5, 6:3.

ATLANTA. – A férfitorna döntőjében: Isner–Harrison 7:6, 7:6.

HAMBURG. – A férfitorna döntőjében: L. Mayer–F. Mayer 6:4, 4:6, 6:3.

BÅSTAD. – A női torna döntőjében: Siniaková–Wozniacki 6:3, 6:4.

CSENGDU. – A challenger 1. fordulójában: Kecmanović–Kelly 6:4, 7:5.