2024. március 28., csütörtök

Nem erősítették meg Bagdadi halálát

Nem tudta megerősítette az Interfax hírügynökségnek Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vezetőjének halálát Szergej Nariskin, az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat (SZVR) vezetője.

"Nem, nincs több információm erről, mint amennyi a sajtóban megjelent" - jelentette ki Nariskin az Interfaxnak kedden Moszkvában.

Az orosz védelmi tárca június 16-án közölte, hogy orosz harci gépek május 28-án a szíriai Rakka déli elővárosában csapást mértek egy harcálláspontra, amelyben éppen az IÁ vezetői tanácskoztak. A minisztérium szerint a tanácskozáson jelen volt Bagdadi is, aki a légicsapás következtében, mintegy 300 fegyveressel együtt életét vesztette. Ezt az értesülést Moszkva több csatornán keresztül is megpróbálta ellenőrizni.

James Mattis amerikai védelmi miniszter július 21-én úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok nem rendelkezik Bagdadi halálára vonatkozó bizonyítékokkal.

Bagdadi haláláról az elmúlt években többször is jelentek meg utólag meg nem erősített értesülések.