2024. április 18., csütörtök
ÖRÖMHÍR

Vándorlásunk társa

Csodálatos utazni, a természet lágy ölén megpihenni, és szinte alig akad ember, aki nem vágyik rá.

Megtehetik azonban csak azok, akiknek éppen van elegendő pénzük és évi szabadságuk abban a pillanatban, amikor már nagyon rájuk fér, a kikapcsolódás, a lazítás és a feltöltődés szép élményekkel. Egy szívbeteg, ötvenes éveiben járó újságíró ismerősöm azonban két éve nem használta ki a tavalyi szabadságát a napi hajszára hivatkozva, a „majd” reményében. A felesége öltözködés, készülődés közben beszélgetett vele, s amikor néhány perc múlva benyitott a szobába, az ágyra borulva találta élettelenül. Nem lehetett már rajta segíteni.

Az utazás, környezetváltás és nyaralás után a szakemberek szerint az embert a pozitív energia még hetekig élteti, motiválja a jobb teljesítményre a munkahelyen, a több türelemre a családban. Aztán megfakulnak a legszebb élmények is, a hatás minimalizálódik, ha nem töltődünk fel újra. De vajon van-e rá mindig időnk és van-e rá mindig pénzünk?

Ázsiai turisták, akik betértek városunk legreprezentatívabb katolikus templomába, mise alatt sétálgattak, meg-megálltak a keresztút egy-egy állomása előtt, csodálkozva nézték a festményeket, ki a mellékoltárokat, ki a szobrokat fényképezte emlékül. Aztán valószínűleg a templom sajátságos hangulata, a mennyei ének gitárkísérettel nyűgözte le őket, mert többen tisztelettudóan beültek a padba, és próbálták kideríteni, honnan hallatszik a zene. Mert elhangzott imádság, fohász magunkért, családunkért és fiatalokért, szükségben levőkért, társadalmunkért és jövőnkért, majd ének és csendes elmélyülés, amely felemelte lelkünket Krisztushoz. Csak amikor felállt a pap, derült ki, hogy ő ült az oltár mögött, ő énekelt, ő gitározott, csakhogy eltakarta az oltárt díszítő ízléses virágkompozíció.

Köznapi, csütörtöki félórás mise utáni félórás szentségimádás volt, amelyre betévedtek a turisták. Volt egy pár, aki már a szentmisére odaért, s katolikus hívőként meg is áldozhatott, s utána a kitett szentségből megértette, szentségimádás következik.

A katolikus turisták nem értették a horvát nyelvű imádság szövegét, de tudták, hogy kire vonatkozik, s úgy ültek, mint annak idején a szent életű Vianney János tette, akitől amikor megkérdezték, miért ül az üres templomban szótlanul, így válaszolt: „Nézem őt (Jézust), és ő néz engem.” S valójában ez a szentségi Jézus imádásának a lényege. Miközben találkozunk az eucharisztikus Krisztussal és szemléljük őt, átalakulunk képmására, hasonlatosságára. Két szerető szív, Isten és ember szavak nélkül is megértik egymást. Egymásra figyelnek, őszintén beszélgetnek. Az ember hétköznapi valója és esendősége tudatában bizalommal és reménnyel telve ül Ura, Istene előtt, aki életének legrejtettebb zugait is ismeri, megérti és orvosolja.

A templom, „Isten háza” hétköznapokon általában délelőtt van nyitva, valamint már fél órával mise előtt. Otthon is lehet imádkozni, mondják sokan. Igazuk van. Isten azonban nem a templomban lakik, mert mindenütt jelen van, de a templomban „rendel”, azaz ott fogadja a pácienseket, mondta aranyosan és találóan egy kislány. Ezért összehasonlíthatatlanul többet ér a templomban imádkozni. A tabernákulum előtt vagy mellett állandóan égő lámpás, az örökmécs(es) a szimbóluma Jézus Krisztus valós jelenlétének. Az ünnepélyes szentségkitétel alkalmával a monstranciának nevezett liturgikus edényben, csiszolt kristályon vagy üvegen keresztül láthatjuk a Szentostyát, amelyben Jézus testileg-lelkileg jelen van, ahogy maga mondta apostolainak az utolsó vacsorán. A templomban megköszönjük irgalmasságának ezt a különleges ajándékát. Szent Máté evangélista őrizte meg hívó szavát, amellyel kétezer éve hívogat bennünket:

„Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítelek titeket” (Mt 11,28). „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak” (Mt 7,7–8).

Hihetetlenül hangzik, de hozzá nem kell időpontot kérni, neki nem kell ezer eurót fizetni, mint egyesek fizetnek magánklinikán a műtéti beavatkozásért. A templomban az Orvosok Orvosa fogad bennünket. S nem reklámtrükk, szemfényvesztés, hogy mind a szentmise, mind e szentségimádási találkozások, alkalmak is teljesen ingyenesek a pápától a koldusig mindenki számára. S hogy melyik templomban milyen időpontban kerül rájuk sor, megtudakolhatjuk a templomba járó ismerősöktől.

Jézus templomok csendes mélyén, az Oltáriszentségben vár ránk. „A vele való találkozás felüdíti a fáradt vándort, meggyógyítja sebeinket. Új erővel tölt el, erősíti hitünket, bátorítja szeretetünket, megújítja reményünket” (Imádkozzunk az Oltáriszentség előtt. Agapé, Újvidék, 2005.). Valaki minket vár, vágyva vár, hogy velünk legyen. Hát nem csodálatos, megtiszteltetés, öröm és megnyugvás számunkra? A Jézustól kapott erő, felüdülés nemcsak két hétig tart. „Álmaink, önmagunk csendes valóra váltásában szeretne vezetni, bátorítani, vigasztalni, mellettünk lenni” (Böjte Csaba: Út a végtelenbe). Szava megszólal lelkünkben, és átment bennünket a legkilátástalanabb helyzetből is. Akkor is, ha szívbajosok vagyunk, és ha idő vagy pénz hiánya miatt nem repülhetünk, hajókázhatunk el távolabbi tájakra. Vár ránk az, aki vándorlásunk során hűséges társunk.