2024. március 29., péntek

Új évad, új színpad

A zentai kamaratermet az ősszel adják át rendeltetésének

Azóta, hogy 2007 és 2009 között szinte újjávarázsolták a zentai Művelődési Házat, megtöbbszöröződött a színpadi igény. Ez azt jelenti, hogy a színpadot nemcsak színielőadások megtartására használják, hanem oktatási, művelődési események lebonyolítására is. Mivel a terem és a környezet igényes, óvodák, iskolák veszik igénybe, különböző fesztiválok helyszíne lett, és a rengeteg esemény azzal járt, hogy sok esetben próbákat, főpróbákat kellett időben ide-oda tologatni. Éppen ezért a Zentai Magyar Kamaraszínház kezdeményezte, hogy a volt kiállítótermet alakítsák át a színház kamaratermévé, megduplázva ezzel a színpadra állás lehetőségét. A kérés támogatásra talált az önkormányzatban és a Magyar Nemzeti Tanácsban is, így amikor megteremtődtek a feltételek, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül a magyar kormány adta támogatását a beruházáshoz, melynek értéke hetvenezer euró.

A munkálatok április közepén kezdődtek, és már a vége felé tartanak. A környezetet kialakították, a székeket beépítették, még a függönyökre várnak, valamint a technika beépítésére és átvételére. Wischer Johann, a kamaraszínház igazgatója elmondta, nagyon örülnek az új teremnek, és a látogatók is hamar meg fogják szeretni, hiszen az új tér az új lehetőségek tárháza:

– A kamarateremben kialakított fix nézőtéren 73 ülőhely van kényelmes székekkel, biztonsági korláttal ellátva, és a terem akadálymentesítve van. Egyszerre mindkét színpadon folyhat előadás, hiszen mindkettőnek saját fény- és hangtechnikája van, és ez nagy előny. A kamarateremben természetesen nem csak kamara-előadások kapnak helyet, hanem könyvbemutatók, bábelőadások, vetítések helyszíne is lehet. Mi úgy értékeljük, azzal, hogy megszüntettünk egy kiállítótermet, és helyette egy kamaratermet alakítottunk ki, sokkal szélesebb bemutatkozási lehetőséget teremtettünk. Több, kiállítótérnek való terem is található a központban, és azokat is érdemes lesz használni.

A kamaratermet őszre adják át rendeltetésének.