2024. április 20., szombat
MAGYAR LABDARÚGÁS

Kitört a mezőkövesdi futball-láz

Az NB I. egyetlen százszázalékos csapata a Ferencváros vendége lesz

Ha a magyarországi fogadóirodáknál a szezon kezdete előtt pénzt tehettünk volna fel arra, hogy két forduló után melyik csapat hibátlan, és melyik pont nélküli, biztosan veszítettünk volna. Mert ki hitte volna el a tavaly hullámvasutazó – az 5. helyet is megjárt, végül éppen csak bennmaradt – Mezőkövesdről, hogy százszázalékosan áll majd, míg a Debrecen a nagy megmentőként várt Herczeg Andrással két vereséggel indít.

Mezőkövesden a felvidéki Radványi Miklós összeszedte a csapatot, előbb Debrecenben győzött emberhátrányban, a hosszabbításban szerzett góllal, majd a múlt héten hazai pályán 0:2-ről fordítva a Paksot verte 3:2-re. A városban kitört a futball-láz, az együttes a hétvégén a Ferencváros otthonában játszik, és a klub honlapja szinte kétségbeesetten írt arról, hogy már három szurkolói busz megtelt, de olyan nagy az érdeklődés, hogy igény esetén további járművet is indítanak.

„A Vajdaságban nőttem fel, és már gyerekként is követtem barátaimmal a magyar bajnoki meccseket. Ott rengetegen szurkolnak a Ferencvárosnak. Kíváncsian várom a meccset, szerintem ez olyan élmény lesz, mint a Zvezda vagy a Partizan ellen pályára lépni. Vasárnap este már lesz összehasonlítási alapom ezen a téren is” – idézte a klub honlapja Farkas Dánielt, a mezőkövesdiek zentai születésű jobbhátvédjét.

A Fradi egyelőre nem állt össze, a gyors kupabúcsút követően két döntetlennel nyitotta a bajnokságot, azaz nagyon hiányzik a győzelem. De nem mindenki látja pesszimistán a jövőt, a nyáron szerződtetett egykori magyar utánpótlás-válogatott védő, Otigba Kenneth szerint ha még jobban összeszokna, nagyon erős lenne a Ferencváros. „Hazai pályán játszunk, nyernünk kell. Az első perctől kezdve győztes felfogásban kell hajtanunk, és akkor jó eredményt érhetünk el” – mondta az ilyenkor szokásos sablont.

A bajnok Honvéd a győztes szezonnyitány után majdnem újabb bravúrt produkált, a Diósgyőr ellen ugyanis hatvan percet emberhátrányban játszva is két gólt szerzett, de végül a vendégek a ráadásban egyenlítettek. Szombaton a Balmazújváros lesz a kispestiek ellenfele: a felek július 24-én már játszottak egymással felkészülési mérkőzést, amely 2:2-re végződött.

Az egyetlen állva maradt kupacsapat, a Videoton a Puskás Akadémia elleni 3:1-es sikerrel négy pontnál jár, vasárnap az Újpestet fogadja, és nagy kérdés, hogy a bordeaux-i túra mennyit vesz majd ki a játékosokból. A lila-fehérek egyelőre nyeretlenek és veretlenek, legutóbb éppen a szintén kétpontos Fradival játszottak 2:2-es döntetlent, amely után Nebojša Vignjević csalódott volt, hiszen az utolsó percekben csúszott ki kezükből a mérkőzés.

A Vasas a Puskás Akadémiát fogadja, a Haladás soproni albérletébe a Diósgyőr látogat, Pakson pedig kisebb csoda szükségeltetik, a nullapontos Debrecennek a hazai pályán másfél éve nagyszerűen szereplő Tolna megyeiek otthonában kellene pontot, pontokat szereznie. „Két vereséggel kezdtük a bajnokságot, nehéz ilyenkor bármit is mondani, de tagadhatatlan, ennél azért többet reméltünk. Mindenki tudja, milyen sorozat előtt állunk, a realitás azt mondatja, Pakson sem mi számítunk esélyesnek. Nehéz helyzetben vagyunk, de az edző már csak olyan, hogy mindig bizakodik” – mondta Herczeg András, a DVSC szakvezetője, utalva arra, hogy ezt követően sorrendben a Fradi, a Videoton, a Vasas, majd a Honvéd lesz az ellenfél.

A 3. forduló programja

Július 29., szombat: Paks–Debrecen (18 óra), Haladás–Diósgyőr (18 óra), Honvéd–Balmazújváros (20.30).

Július 30., vasárnap (18 óra): Vasas–Puskás Akadémia, Videoton–Újpest, Ferencváros–Mezőkövesd.