2024. április 19., péntek

Óbecsei tűzrőlpattant legények

Becsület és tartás, az ifjúság szelével ötvözve

Bácskossuthfalván az idei Durindó forgatagában is – mint általában az ilyen jellegű szemléken – színes és színpompás csapatok közvetítésében lehetett élvezni azt a népzenei értéktárat, amelyet őseink ránk hagyományoztak. Akadnak még ma is olyan idősebb fellépők, akik a szüleiktől hallották élőben a dallamokat és a nóták cikornyás szövegét, meg olyanok is, akik kottából, könyvből – tanár segítségével – sajátították el a dalokat.

Mindig öröm olyanokkal szóba elegyedni, akik ifjonti lendülettel teszik a dolgukat, végzik a feladatukat, értéket közvetítve. Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Csobolyó legénykórusa is egy ilyen lelkesítő színfoltja volt a bácskossuthfalvi forgatagnak június elején, az esővel-széllel fenyegető délutáni napfényben. Bodor Anikó gyűjtötte szlavóniai dallamokkal zengték be az Echo Gyermek- és Ifjúsági Rendezvényközpontnak a Durindóra ünneplőbe öltöztetett színpadát. Mintha valami sportmérkőzésre indultak volna a huszonéves fiatalok, közrefogták egymást, és hangzatos, kovácsoló hatású felkiáltással léptek a muskátlis udvarból a vájt fülű értékelőbizottság elé. Korosztályukat érintő, annak is kézenfekvő témákat körbejárva – jellemző tájszólásba bugyolált szerelmet, csalfaságot, csalódást –, zengve. Az árulkodó taps után a nézőteret elhagyva léptem a megkönnyebbült arcú legényekhez, hogy a repertoárjukról érdeklődjek. A néhány perccel korábban még bátor katonaként viselkedő fiúk Cseszák Balázsra mutattak, mondván, ő a vezetőjük, majd ő nyilatkozik.

– Mindig igyekszünk a tájegységünkre jellemző nótákat elővenni, énekeltünk mi már bácskai, bánáti, óbecsei énekeket, most Szlavóniát barangoljuk be a múltba vesző zene szárnyán – hangsúlyozta Balázs, majd kérdésünkre, mi az, ami összehozta és összetartja őket, hozzátette: – A tánccsoportunk köré tömörülve kezdtünk közös éneklésbe, ugyanis valamennyien a Szelence táncegyüttes tagjai vagyunk. Nagyon ritkán van alkalmunk próbálni, igazából nem is nagyon kell előzőleg gyakorolnunk, hiszen a nóták nagy részét már korábbról ismerjük. A ruhákat is a témaválasztással összhangban öltjük magunkra. Zeneileg képzettek vagyunk, egyedül is fel tudunk készülni, de azért nem bánjuk, ha van segítségünk. Öt-hat éve lépünk fel ebben a felállásban. Elsősorban hozzánk közel álló témákkal szeretünk foglalkozni, kedveljük például a borivó témákat, bőgőtemetést. Ezúttal szerelmes dalokra esett a választásunk – magyarázta Balázs, majd kérdésünkre, vajon ez azt jelenti-e, hogy esetleg nősülési szezon előtt állnak, határozott nemmel válaszolt.

– Inkább amolyan vagánykodós szerelmes dalokkal jöttünk, olyan csalfa legényekről énekelünk, akik becsapják a lányokat – fogta rövidre sejtelmes mosollyal a beszélgetést Cseszák Balázs, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Csobolyó legénykórusának vezetője.

Azt, hogy az értékelőbizottság – Borsi Ferenc tanár úr vezetésével – mit gondolt és mit mondott a legények fellépéséről, csak ők tudhatták meg, mi már nem. Az viszont biztos, hogy az óbecsei legények hangjából, testéből és szelleméből áradó erő valamennyi hallgatóra átáradt, mosolygós arcokat hagyva maga után.