2024. április 19., péntek
A TANYASZÍNHÁZ ARCAI

Elszabadulni a város zajától

Huszta Dániel, az Újvidéki Színház színésze a Tanyaszínház idei produkciójában Béralde-ot, a képzelt beteg testvérét alakítja. Őt is a kavillói építkezés kellős közepén kaptuk mikrofonvégre, kevéssel az után, hogy bekapcsolódott a próbafolyamatba.

– Én vagyok az a szereplő, aki nem olyan, mint a többiek. Az egész előadás a társadalomkritikára van kiélezve, intrikák és hazugságok vannak benne, én vagyok az egyetlen, aki ezt nem csinálja, és az igazat mondja, vagy azt, amit igaznak hisz. Ezért egy kicsit más helyzetben vagyok. Ha jól számolom, ez a tizenharmadik alkalom, hogy kinn vagyok. Ha nem jól számolom, akkor is rengeteg alkalom. Azt szeretem a Tanyaszínházban, hogy elszabadulhatok a várostól, a város zajától. Itt kint minden a természet közelében van, minden egész más számomra: vannak állatok, tiszta a levegő, vannak pici bogarak, éjszaka tücskök, látni lehet a csillagokat. Nagyon jó ide kijönni, még akkor is, ha nem a Tanyaszínházba jön az ember – hasonló, mintha elmennél az erdőbe vagy a hegyekbe. A város után ez hatalmas levegőváltozás. Főleg ezt szeretem benne. A másik pedig az, hogy összejövünk itt, csinálunk egy vásári komédiát, és azt elvisszük olyan helyekre, ahol nincs színház.