2024. március 29., péntek
VÍZILABDA – FÉRFIAK

Szerbia egy lépésre a döntőtől

Szerbia vízilabda-válogatottja könnyedén, 15:5 arányban legyőzte Ausztráliát a világbajnokság negyeddöntőjében, így simán jutott a torna elődöntőjébe, ahol a Horvátország–Olaszország mérkőzés győztesével játszik majd.

Filipovićék mind támadásban, mind védekezésben igazolták, rendkívül jó formában vannak, nehéz lesz őket megállítani. A válogatott az eddigi mérkőzéseken nagyon kevés gólt kapott, a negyeddöntő során is csak ötöt, Branislav Mitrović rendkívül jól véd a vb alatt. A találkozó után a kapus készségesen válaszolt a Magyar Szó kérdéseire.

Először is gratulálok az újabb győzelemhez, erősnek, szinte megállíthatatlannak tűnik a csapat, amely alátámasztotta, miért tartják Szerbiát toronymagas esélyesnek.

– Három nappal ezelőtt játszottunk utoljára, ezért az eleje kicsit döcögősen indult, újra bele kellett lendülnünk a játékba. Én is úgy érzem, hogy jó formában vagyunk, mindazonáltal eddig a könnyebb ellenfeleket kaptuk, igazán nehéz mérkőzésünk még nem volt. Ez az elődöntőben még megbosszulhatja magát, de bízom benne, hogy ilyen teljesítmény mellett ott sem tudnak legyőzni bennünket.

Az általános vélemény az, hogy Szerbia jutott el a legkönnyebben az elődöntőig.

– Szerintem se a horvátoknak, se a magyaroknak nem volt túl nehéz dolguk a negyeddöntőig, ők is elég könnyedén jutottak tovább, egyedül az volt kérdéses, hanyadikként végeznek a csoportban, de nem gondolom, hogy esetleg egy második hely döntően befolyásolta volna a továbbjutásukat.