Június 9-én nyílt meg Bácskossuthfalván a Nyújti, nyújti fonalát… című kiállítás, amely vajdasági magyar kézművesek munkáiból nyújtott keresztmetszetet. A tárlat a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a budapesti Hagyományok Háza szakmai partnersége által jött létre a 41. Durindó és 54. Gyöngyösbokréta kísérőrendezvényeként, így a fesztiválra érkezők is megtekinthették azt, a kiállítók és érdeklődők pedig tartalmas szakmai fórumon vehettek részt.
A népművészet más ágaival, főleg a színpadon, sőt szerencsére már a tévében is gyakran megjelenő néptánccal és népzenével összehasonlítva a tárgyalkotó népművészet kevésbé látható, bár a végeredmény, az elkészült kézműves alkotások ugyanolyan látványosak lehetnek, ugyanúgy megérintik a nézőt. Ahogy a zene ritmusára járni kezd a lábunk, és legszívesebben magunk is táncra perdülnénk, egy jó kézműves alkotás is vágyakozást ébreszthet bennünk. „De szívesen hordanám ezt a szövött tarisznyát!” Vagy: „Ez a nemezszőnyeg éppen illene a nappaliba!” – gondolhatjuk egy-egy remekbe szabott kézműves tárgy láttán, hiszen az igazán jó alkotások nem a fiók számára készülnek, hanem a forrás tiszteletben tartása mellett igyekeznek beilleszkedni XXI. századi tárgykultúránkba is. Ez volt a vezérmotívuma a moravicai fórumnak is, melyet Barcsay Andrea, a békéscsabai Kézműves-szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, valamint dr. Illés Károlyné, a népművészet mestere, szövő-hímző népi iparművész vezetett. A beszélgetésen a hímzők vettek részt legnagyobb számban, minthogy egyébként is ez a legnépesebb szakág, de más mesterségek képviselői is hasznos iránymutatást, megerősítést kaphattak.
A kiállítás a technikák és alapanyagok széles tárházát vonultatta fel, szerepeltek a színes és fehér hímzések, fonott csipke, gyapjú- és vászonszőttesek, rongyszőnyegek, nemez- és bőrtárgyak, díszkovácsmunkák, fából, vesszőből, csuhéból, gyékényből, szalmából készült tárgyak, gyöngy ékszerek, kerámiák, mézeskalács és hímes tojás. Ugyanakkor az értő szem a különböző korokhoz kapcsolódó stílusokat is felfedezhette: a nemezszőnyegek mintavilága a honfoglalás előtti időkig megy vissza (sőt térben is távolra nyúlik a ma élő sztyeppei pásztornépek népművészetére is támaszkodva), míg a skála másik felén például a már egyre inkább a polgári ízléshez igazodó szabad rajzú hímzések találhatók, illetve azok az alkotások, melyeknél a hagyományos formák újragondolása kap nagyobb szerepet. Az újítások alkalmazásánál viszont igencsak résen kell lennie a tervezőnek, alkotónak, hiszen a hagyomány beható ismerete ezen a területen is elengedhetetlen. Egy-egy tájegység mintakincsét valaha generációkon át csiszolták, és ugyancsak az adott közösség elfogadásától függött a fennmaradása. Az így létrejövő egységes stílusok mindig is nyitottak voltak a külső hatásokra, de az újdonságokat saját képükre formálva szervesen építették be az adott mintakészletbe. Ezen alapelvek mellett a mai alkotóknak számos tényezőt kell figyelembe venniük egyszerre, mint például a megfelelő alapanyag kiválasztása, a funkció, a forma, az arány és a díszítés összhangja. A szakemberek hangsúlyozták, hogy mindig a lehető legrégebbi fellelhető forrásokat kell felkutatni, megismerni és feldolgozni, valamint ismertették a népi iparművészeti termékek magyarországi zsűriztetésének rendszerét is.
A kiállító kézműveseket név szerint felsorolni túl hosszú lenne, mégis meg kell említeni a zentai székhelyű Rozetta Kézművestársaságot, a bajsai Etno Hagyományápoló Kézművesek Körét, valamint a bácskossuthfalvi Tarka Virág kézimunkacsoportot, hiszen a kiállított alkotások nagy része e három egyesület tagságának munkáját dicséri. Külön köszönet illeti még Nagy Abonyi Ágnest, a zentai Városi Múzeum néprajzos muzeológusát, a Rozetta elnökét és Szabó Magdát, a Rozetta tevékeny tagját, akik nélkül nem jött volna létre a kiállítás.
A bácskossuthfalvi fesztiváli hétvégét követően a kiállítás majdnem teljes anyaga Zentán, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában volt megtekinthető. Mindeközben már folynak a nyári kézművestáborok és -műhelymunkák, ahol a kézművesek tudásuk átadásán fáradoznak azok számára, akik nem állnak meg egy szép tárgyra való rácsodálkozásnál, és szívesen megmerítkeznek a saját kézzel készített dolgok élményében.
