2024. április 19., péntek

A Tanyaszínháznak léteznie kell

Idén is elindítjuk mini-portrésorozatunkat, amelyben a Tanyaszínház 40. bemutatóján dolgozó színészeknek, színművész-növendékeknek és amatőr színjátszóknak tesszük fel azt a kérdést, mit jelent számukra a vándorszínházi lét. Első interjúalanyunk Ozsvár Róbert, az újvidéki Művészeti Akadémia végzős hallgatója, akit A képzelt beteg címszereplőjeként, Arganként láthat a közönség. Még az előadás főpróbahetén Kavillón beszélgettünk, így szó esett arról is, hogyan élte meg a darab és a művésztelep egyidejű formálódásának folyamatát.

– Negyedik éve vagyok kinn a Tanyaszínházban, mindig nagyon várom és nagyon szeretem, és közben nagyon sokszor megutálom. Ezt az ideit szintén vártam, már csak azért is, mert nem egy kötelező vagy melegen ajánlott kijövetel volt, hanem magam döntöttem úgy, hogy ki szeretnék jönni. Nem úgy alakultak azért a dolgok, mint ahogy azt elképzeltem: itt még mindig folynak az építkezések, nincs hely, ahova elvonulhatnánk, rátalálhatnánk a tanyaszínház szellemére, ugyanis mindenhol ott vannak a mesterek, a kőművesek, az építők, és ez idáig eléggé kellemetlen, hogy őszinte legyek. Nem tudunk megnyugvást találni, tehát a színpadot sem tudtuk felállítani ott, ahol kell, mindenfelé sóderrakások vannak, a kanalas markológép folyton dolgozik, és ez most egy eléggé erőltetett menet. Mert tulajdonképpen nagyon későn jöttünk ki, és nagyon korán van a bemutató. Azt hiszem, olyan próbafolyamaton még nem is vettem részt, hogy a főpróbahéten még nem is áll az előadás. Rapid módon dolgozunk és rapid módon kell szöveget tanulnunk, megfeszített a munkatempónk, ami most elég húzós számomra.

A Tanyaszínház nekem az olyan emberek lelkének ápolását és kiszolgálását jelenti, akik nem mindennap találkoznak színházzal. Úgy gondolom, hogy valahol kötelesek vagyunk ezt művelni; én érzek magamban ilyesféle céltudatot, hogy a kultúrának még adni kell lehetőséget, hogy mások is színházhoz jussanak. És ennek léteznie kell, és a Tanyaszínház létezését nem szabad megkérdőjelezni. Elindították negyven éve, és nem szabad ezt abbahagyni, nekünk pedig kötelességünk életben tartani. Ez az öröm, hogy másoknak örömet okozunk, ez éltet engem, ez motivál.