A péntek este zárult palicsi filmfesztiválon A párhuzamok és ütközések programrészben mutatták be az Out című filmet, Kristóf György rendezésében, amely szlovák–magyar–cseh koprodukcióban készült.
„Egy elsőfilmes rendező útkeresésről beszél a vásznon. Az Out úgy sodorja ki főszereplőnket a valaha volt origójából, ahogy a tenger hullámai a halászhajót. Kifelé halad Ágoston, akit a film elején kirúgnak az állásából. Lettországi munka, újabb útba eső idegenek, és Ágoston valahol az északi tengeren hajózik ki, és halász lesz” – olvasható egyebek között az alkotásról.
A kassai Kristóf György velem szemben ül a palicsi park egyik teraszán, a tűző nap átvilágít rajta, bizonyára tőle nélkülözhetetlen, elválaszthatatlan lényeg. Arra kérem, mondjon olyan szavakat, amelyek, ha felszínesen is, képet festenek róla.
– Magadról mindig a legnehezebb beszélni, tehát: útkeresés, határ, tánc, konyha, járnék jó éttermekbe, csípős, hullámok, mert szeretek vitorlázni, a tengeren vitorlázni, egyszer majd körbe vitorlázom a földet.
A film mottója: „A tenger itt kezdődik és sehol sem ér véget”
– Ez ajánlás azoknak, akik meghaltak a forgatás során, két producerem is öngyilkos lett, közeli családtagokat veszítettünk el, ez egyfajta belső kommunikáció és értelmezhető mottóként is.
A filmben is megjelenik a tenger.
– Igen, a főszereplő először jut el a tengerhez, először kóstolja meg a víz sósságát, ami nyilván kifejez egyfajta élethelyzetet, szabadságvágyat. Halak, a vízbe vetett halászháló szemeibe beakadt apró halak, horgászás, a márkás horgászbotok, halászhajók, igen, a film meghatározó eleme a tenger.
A film egy hosszú utazás, amit a szakma road movie-nek nevez. Egy utazás az abszurd irányába?
– A film története Kelet-Szlovákiából indul, ahol a főszereplő, Ágoston, elveszíti az állását, Lettországba megy dolgozni, Lengyelországon keresztül érkezik meg Észtországba (ezekben az országokban forgattunk). Ez egy „úton levés” történet, amivel azonosulni tudok, hiszen sok helyen éltem, ez volt az alapélményem. Fontosnak tartottam, hogy a főhős, annak ellenére, hogy idegen országba utazik, mégis valami hasonlóba érkezzen. A hosszú utazás meghatároz egyfajta keretet, a helyszínek erősítik a film vizualitását. Arra törekedtünk, hogy minden egyes helyszín izgalmas legyen, univerzálisnak tűnjön, és kerüljön bele egy pici abszurditás, viccesség. Egyre több kerüljön bele. Ami az abszurditást, a humort illeti, ez zsigerileg bennünk volt. Magától érthető volt az irány az abszurd felé, ezt kívánta az anyag is.
Úgy építettük fel a történetet, hogy a hős sodródjon, pszichikailag és fizikailag is, ki a társadalomból, ki a helyéről, miközben észrevétlenül veszíti el önmagát, mindenét, végül a horgászbotját is. Amikor a vágószobában ültünk, azon tanakodtunk, milyen legyen a befejezés. Úgy gondoltuk, hogy legyen nyitott, többféleképpen értelmezhető. Én hajlok rá, hogy a megérkezés történetének tekintsem a filmet.
Említetted, hogy azonosulni tudsz a főhőssel, hiszen sok helyen éltél a világban, ezért minél inkább saját magadat és a magad világát kerested?
– Igen, a fületlen kitömött nyúl egy megtörtént eset, a nudista sörözés is az. Nyitott szemmel járok, figyelek dolgokra. Sok minden belefért ebbe a bizarr világba. Játszani kell ezekkel a motívumokkal. Eleinte maguktól születtek meg, úgy zsigerből, a tudatalattiból. A forgatókönyv írásakor és a forgatáson már sokkal tudatosabban dolgoztam.
Mire törekedtél még? Ragaszkodtál-e a közép-európai abszurd filmalkotói stílushoz?
– Fontos volt, hogy egy közép-kelet-európai filmet csináljunk, ami segít eltávolodni a szocio-értelmezéstől. Ebben a 88 percben freskószerűen fényképezett környezetbe ágyaztam különböző szituációkat, az életre utaló tárgyakat, egy lerobbant mosógép, felbontott halkonzerv, porosodó fotel. Kisfilmet azért nem tudok csinálni, mert ott csak egy dologra kell koncentrálni. Egyébként 5 év telt el a filmötlettől a bemutatóig. Én találtam ki és írtam meg a sztorit, a végső változatot Papp Gábor és Horvát Eszter társírókkal raktuk össze. Örültem, hogy volt köztünk egy harmadik, aki igazságot tudott tenni az eltérő elképzelések között. Jól működött ez a rendszer.
A színészeknek sok szép pillanat köszönhető.
– Hat különböző országból származnak a színészek. A casting jó sokáig tartott. A főszereplőt alakító Terhes Sándornak erős színházi háttere van, kreatív, végtelenül természetes, könnyed, szeretem a humorát.
A filmmel bejutottál a cannes-i filmfesztivál L’Atelier fórumára, ami a fesztivál előszobája. Cannesban versenyezni minden európai filmrendező álma?
– Ez a kapcsolatépítésről szól, producerekkel, forgalmazókkal találkozunk és valamennyire bevezetnek bennünket a fesztivál életébe.
Ugyanakkor ez volt az első szlovák film, amely versenyzett a cannesi filmfesztiválon, ami ugye ritkán jön össze. Cannesban nem engedtem át magam az eufóriának, reggel 8-tól késő délutánig több napon keresztül interjúkat adtam. Arra figyeltem, hogy a legjobban prezentáljam a filmet. Még nem volt szlovák bemutató, talán majd otthon dolgozom fel ezt az élményt.
Apám, anyám gépészmérnök, a családban nincs senki, aki valamilyen művészeti ággal foglalkozott volna, el kellett hitetnem magammal, hogy mindaz, amit eddig belülről őriztem magamban – megvalósítható. Megvalósítható, hogy filmrendező lehet belőlem.
